Velem mindig történik valami…A meghallgatáson a szövegértésre helyezték a hangsúlyt. Angol nyelvtanulásom során módomban állt magnetofonszalagokra fölvett szövegeket is megismernem, megértenem. A legtipikusabb kiejtések, ha nem is lényegesen, de erősen eltértek egymástól, számomra. Ha kézbevettem a nyelvkönyvet, és szemmel kísérhettem a mondottakat remekül haladtam, ha angoltanárom mondatait kellett visszaadnom, angolul sikerült, de, hogy mit mondott többnyire rejtély maradt számomra. Kiejtése nem egyezett a szalaggal. Igaz ő soha nem járt angol nyelvi területen, ám ismeretei elképesztők voltak. Szótárai, angol nyelvű könyvei nemcsak a polcokat, hanem ruhásszekrényeit is megtöltötték. A rossz nyelvek szerint felesége emiatt vált el tőle, A nagyvállalat könyvtári olvasótermében, úgy közép tájt egy karosszékben ült, és a hozzá fordulókat, amennyiben spellingeltek, kisegítette abban a szempillanatban, lett légyen szó szakmai, könnyűműfajú olvasmánybéli, vagy akár Shakespeare-i szövegkörnyezetről. Anyanyelvi környezetben szállásolnak el, hangzott az ígéret, ezért az angol szokásokat is elsajátítottuk. Mindenkire várt valaki, gyalogosan, vagy kerékpárral. Legvégül rám került a sor, nevem hallatán egy idős ember, ujjatlan bőrdzsekiben, kivette a kezemből bőröndömet, és az autóhoz cipelte, ahol a sofőr annak rendje módja szerint berakta a csomagtartóba. Örömmel nyugtáztam, előkelő helyre megyünk, az inast küldték értem a szép, nagy autóval. Az első meglepetés megérkezésünkkor ért, az inas újból kezébe vette a bőröndöt, a kocsi elhajtott, mi meg bementünk egy közönséges ún. sorházas, elő-belső kertes lakásba. Az inasom volt a landlord, felesége a landlady. Velük lakott nem veszélyes, bolond lányuk a kutyájával. Ötkor a kertben teáztunk, hétkor vacsora, addig rendezzem el a holmimat. Már majdnem átöltöztem a vacsorához, amikor lépcsőnyikorgást hallottam, kopogás következett, és a kérdés vajon nincs valami bajom? A landlord jött aggódva értem. Vacsoraidő van! Balról a háziúr, szemben a lányuk, mellette a háziasszony foglalt helyet. Második meglepetésként aszparáguszt szolgáltak garnírungnak, még nem ismertem a szó jelentését, mellé tizenkét darab kocka alakú húsdarabot, szósszal. Elsőként a háziúr vett ki két darab húskockát, aztán a háziasszony is két darabot, szerényen én is kettőt, a többit bolond lányuk öntötte tányérjába. Reggeli, fél narancs, barna cukorral, egy csupor tej, ebédre becsomagolva egy szelet sajt fekete kenyér között, hozzá egy darab paradicsom, és ez így ment három héten át. A bácsi pap volt, a néni francia nyelvtanár, a lányuk bolond, kutyával. Kutyapiszok az egész lakásban. Kilenc kilót fogytam, de a harmadik héten már szépen elbeszélgettünk! Az utolsó nap, mert rokonok érkeztek Újzélandról, vendéglőben étkeztünk. Mindenki rendelhetett magának tetszés szerint. Akkor én megmutattam nekik, hogyan étkezem vendéglőben! Egy pohár pezsgő, előétel, főétel, mellé finom bor, sütemény és tokaji. Ekkor ért az utolsó meglepetés: mindenkinek fizetnie kellett a saját cechjét. Hát bizony, szokásaikat nem sikerült tökéletesen elsajátítanom!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése