Velem mindig történik valami…Ott feküdt a sűrűn tömött előtérben, reszketett. A gurítható tolókocsis hordágyon egy lepedővel takarták le, a többiek a saját bajukkal voltak elfoglalva. Nem szólt egy szót sem, csak megmaradt fogai vacogtak, rossz volt hallgatni a hangos kopogást. Orvosok, nővérek, segédszemélyzet egyik ajtón ki, másik ajtón be. Az egyikük fehér, másikuk zöld öltözékben, tülekedtek át a tömegen, senki nem nyitott helyet számukra, cikáztak, türelmetlenül.
Vár valakire, kérdeztem az idős betegtől. Lassan felém fordult. A betegszállítókra. Nincs senki kegyeddel, aki segíthetne, faggatóztam tovább. Fázom, nagyon fázom. Egy, a segédszemélyzet közül, ügyeskedett el mellettünk. Hozzanak már ennek az embernek egy pokrócot, de vagy nem hallotta, vagy nem akarta hallani, rám sem hederített. Mikor szállítják haza kérdésemre, nem tudom volt a válasz, talán délután. Időpontot nem ígértek. Tud mondani egy ismerős telefonszámot? A lányomét, lehet, ő be tud értem jönni. Fölhívtam, megmondtam mi a helyzet, édesapja itt fekszik mellettem, hazaszállításra vár. Ideges hang szólt a túloldalon a készülékbe, nem tudott a dologról, majd beszél a főnökével, és igyekszik itt lenni. A korábban megszólított személy egy lepedővel furakodott felénk, más nincs, ezt tudtam hozni. Két lepedő is jobban melegít, mint egy, ráterítettük az öregemberre, aztán az én zakóm következett. A bácsi lassan megnyugodott, engem behívtak a rendelőbe.
Amikor végeztem, az öreg még várakozott, hallottam, aztán láttam is, hogy elaludt. Elmentem, egy zakóval kevesebb, vagy több igazán nem számít, a kisöreg legalább nem fázik halálra!
Sűrű napom volt, estefelé még beugrottam Pista barátomhoz is, régen láttam, hát megnézem egy negyedóra erejéig.
Lenn a konyhában ücsörögtünk, mikor megérkezett ügyvéd fia, kezében a zakómmal. Nem tudhatta, hogy szüleinél leszek, ez egészen biztos. Hogy került hozzád a zakóm, kérdeztem. Megláttam, ilyen neked van. De hogy került hozzád, kérdeztem újból. A bácsi, mondta a nevét is, tudod, abban a lépcsőházban lakik, amelyikben az én irodám van. Éppen befejeztem a munkám, zártam az ajtómat, mikor az öreg megérkezett a lányával, a betegszállítók hozták, ismerjük egymást, rendes emberek.
Elmondták, valaki ráterítette a zakóját, aki eltűnt, aztán következett a dicséret, hogy ilyen emberek is vannak? Akkor néztem meg jobban a zakót, és láttam, hogy csak a tiéd lehet. A múltkor, mikor találkoztunk föltűnt érdekes mintázata, most hoztam apuéknak, ha jössz, adják oda neked. Ha nem a tied, akkor majd visszaviszem.
Nem tévedett, megörültem visszakapott zakómnak. Másnap kissé belázasodtam, meghűlhettem, vagy ott a rendelőben, vagy másutt. Bevettem az ilyenkor szokásos varázsszert, a Kalmopyrint, a zakóügy szerencsésen lezárult.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése