Velem mindig történik valami…Őseink számadó juhászai, gulyásai, csikósai négyzet keresztmetszetű fabotra írták rá az átvett állatállomány állapotát. Bak, anyabirka, gödölye és még mi mindent bízott rájuk a gazda, mivel kell majd elszámolni a tenyészév végén. A szaporulatban is megállapodtak, majd az írott, ez esetben rovott botot kettéhasították, az egyik fél a gazdánál maradt, a másik a számadóhoz került. Megállapodtak. A közel keletiek agyagfélgömbökbe raktak agyaggolyókat, annyit, amennyire szükség volt, kisebbeket, nagyobbakat ahány bak stb. volt az elszámolás alapja, majd az agyaggömböket együtt, lezárva félretették. Ekkor jött a nagy ugrás, valaki rájött, hogy nem kell a golyókat a félgömbökbe elhelyezni elég, ha jeleket karcolnak, vésnek az agyaggömbre, a benne lévő golyóknak megfelelően. Aztán már az agyaggömbökre sem volt szükség, elég volt az agyagtábla. Így alakulhatott ki a jel a számokra, és a képírás, majd betűírás a szavak, helyettesítésére, megőrzésére, és a közlőtől függetleníthetővé vált a szóközvetítés, nem kellett személyhez kötni az üzenetet. Ráadásul az is igaz, ma már tudjuk, hogy a szó elszáll, az írás marad!
De mit gondolhatott a szavak, mondatok mögé rejtőző személy, pontos volt a gondolatközlés, vagy ma már mást értünk ki az írásból. Lehetséges. Érdekes ellentmondást takar az a tény, amire a XIX. század gondolkodói derítettek fényt, nevezetesen, Whitehead, Russel és Gödel matematikusok. A logika eszközeivel próbálta megoldani Whitehead és Russel a szavak mögé bújó értelmezést. Amikor háromkötetes könyvüket sikerült kiadni, már megjelent Kurt Gödel munkája is, amely alapjaiban rendítette meg a matematikát, és tette fölöslegessé a hatalmas művet. Gödel könyve, az un. nemteljességi tétel felállítását, és megkérdőjelezhetetlen bizonyítását tartalmazta.
A talányos krétai polgár válasza érzékelteti a mű lényegét: „Minden krétai polgár hazudik!” De, ő is krétai, tehát hazudik, vagyis a krétaiak nem hazudnak, csakis ő. Azaz nincs önellentmondástól mentes rendszer. Az emberi gondolkodás szerint! A vallások írásos emlékei sem lehetnek önellentmondástól mentesek, ráadásul ezeket az emlékeket más nyelvekre fordítják.
Az idők múlásával szavak vesztik értelmüket, alakulnak át, keletkezésükkor nem létező szavakat használnak a fordítók. Nem így a hit! A hit adomány, tanítani nem lehet, a „hittan” fogalom nyelvújítás kori szóképzés. A hit bizonysága a vallás hagyományainak tanulása, a vallástan alapján érinti meg az embert, és nyeri el ki-ki a maga hitét. Ratzinger bíboros, és mások is, mély hittel megáldva, mai, egyéni tudásuk alapján válaszolják meg vallásuk nagy kérdéseit. Jézus ember volt, Emberfia, Fiú, akit az Atya küldött közénk, bizonyságot tanítványainak hitük érdemtelen elnyerése révén tett. Apostolai az Ő példáját követve próbáltak megnyerni másokat a keresztény/keresztyén vallás számára. Istenhitet adni nem tudtak, ma sem tudnak az Irást hirdetők, azt értelmünk megnyílása révén, nap-nap után kell kiérdemelnünk, vallásunk gyakorlásának segítségével. A példa adott!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése