Velem mindig történik valami…Szeretek vasalni, szeretem a tiszta ruha illatát, amint előbújik a gőzölgő vasaló alól. Azt is szeretem, ha nem minden nap kerül rá sor, hiszen neki kell készülődni, lélekben és fizikailag is. Az ácsorgás fárasztó, de ha már elkezdődött a munka szép lassan, kimért mozdulatokkal simítom a gyűrött vasalnivalót. Korábban nem az én dolgom volt, átvállaltam. Lehet, hogy megszerettem? Lehet. Először szortírozok a már megszokott csoportosításban, ingek, alsók, terítők, ágyneműk, konyharuhák és egyebek. Elő a vasalódeszkát és a gőzölős vasalót! Megvizsgálom, teli a tartály vízzel, vagy föl kell tölteni. Csapvizet használok, megteszi, a mi vasalónk képes arra, hogy egy gomb megnyomásának következtében kitisztítsa a lerakódott vízkövet. Akkora lélegzetet veszek, amekkora éppen kitart a vasalás végéig, és neki kezdek. Először a konyharuhák jönnek bemelegítésképpen, majd szép sorjában a terítők, ágyneműk, trikók, nadrágok, ingek és utolsóként az egyebek.
Az egyebek különös figyelmet követelnek. Ahogy fáradok fizikailag, annál élénkebb vagyok szellemileg, mert a megelőzők pihentetnek. Ezért hagyom a legvégére az egyebeket. Ezúttal a sztreccsvászonra hímzett terítőkre került utolsóként sor. Ez az anyag egészen forró vasalót kíván, a vászon nem adja meg hamar magát simogató mozdulataimnak. A fonákján kezdem, és a színén fejezem be a vasalást. Rég nem volt a vasaló alatt ezekből a darabokból. Most is a válogatással indítottam. A kis alátétek, a kisebb terítők, majd a párnahuzatok és a nagy asztalterítők képezték a csoportokat.
A kis terítők szépen körbehímezve, a szélük eldolgozva feküdtek a deszkán, a szürke vásznon gyönyörűen rajzolódtak az egybefonódó indák, mind a négy oldalon egy-egy piciny virág. Mindegyik másféle. A terítőket virágcsokrok, mezei virágokkal, tökéletesen kirajzolódó búzavirág, pipacs, sárga és kék harangvirág, margaréta sokasága, piros szegéllyel díszítették. A párnákon életfa a középvonalban, tulipánnal, rózsával, a talpazaton miniatűr csokrocskák sokasága.
És most következett a nagy asztalterítő, közepén hatalmas virágcsokor, körbefutó buja virággirlandok, a szabadon maradó felületre, mintha széthintették volna jelentek meg itt-ott, a szebbnél-szebb mezei virágok.
Az egyebekkel való foglalkozás a vasalás nagyobbik felét töltötte ki. Megragadott a látvány, mert most először szemléltem meg alaposan feleségem alkotását. Mikor készítette, hogyan szorított időt a hímzésre? Gyerekeinket nevelte, egyedül, kiskoruktól kezdve, nekem naponta frissen vasalt ing és fehérnemű, reggeli készítés, és várakozás, hogy majd valamikor megérkezem hivatalos utamról. Minden négyzetcentiméteren húsz, harminc fárasztó öltés a vastag anyagon. Neki nehezebb volt a vasalással megbirkózni gőzfúvós vasaló hiányában, neki locsolni kellett a ruhákat, terítőket, hogy a sztreccsvászon is megadja magát. Igaza van a mondásnak: a „teremtés koronái mi, férfiak vagyunk”, de semmit nem ér a korona a koronadíszek, a feleségek nélkül.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése