Velem mindig történik valami…A Szt. Mártont tisztelők Baranya megyei zarándokútvonalának első szakasza: Kisújbánya-Zengővárkony-Lovászhetény.
Reggel nyolcra gyülekeztünk, busszal indultam Pécsről. Óbányára bekanyarodik a járat, onnan gyalog tettem meg az utat. Óbányán nem mulasztottam el meglátogatni Szűcs János kőművesemet, barátomat, kiváló beszélgetőtársamat. Az egyetlen Fő utcában laknak ők is. Attól tartottam, hogy még nincsenek talpon, hiszen szomorkás, esős, őszi nap van, hová igyekezzenek.
Marika nyitott ajtót, gyere be, itt van Jánoskám, itt ül a tolószékben. Megrettentem, egy nyolcvanéves aggastyánt pillantottam meg, leszegett fejjel, csont soványan. János megismersz, bólintott, kezét nyújtotta. Az erős munkáskéz, mint a csecsemők puha kezecskéje simult markomba. Fázott, és halkan minduntalan ismételgette, Mari, Mari. Teljesen kivagyok, János nem alszik semmit, a nyugtatók, altatók ellenére, is ébren van, itt a lakásban kell tologatnom, ezt kívánja. Rövid időre, átvettem a tolókocsit, talán hármat fordulhattunk, karom fáradni kezdett. A Hospisnak szóltunk, nem bírom tovább, pityeredett el ismét Marika. Búcsúzáskor megöleltem Jánost, és megadtam telefonszámomat. Rák! Alig egy éve még csak annyit tudotam, valami gond van az egészségével.
Éppen jókor érkeztem, a társaság útra készen várt rám. Elindultunk, lassan elállt a szitáló eső, Zengővárkonyban kisütött a Nap. A borozó nyitva, „Juhfarkkal” kisérve megettük tízórainkat, folytattuk az utat. Útvonal kijelölés képezte fő feladatunkat, meg megálltunk, GPS-szel bemértük a pozíciót, fénykép készült a helyről, beszélgettünk. Egyik társunk Ausztriában, ezerötszáz méter fölötti vándorszálláson dolgozik, megszállottja a túrázásnak. Benedek István ötlött eszembe, a híres erdélyi Benedek család polihisztor tagja, orvos író, aki gyerekkorában barátaival bejárta az osztrák, olasz, svájci tájat kerékpárral, gyalog. Akkoriban ez természetes velejárója volt a diákszabadságnak, a nyári szüneteknek. „CSineva” című regényét olvasva, ott érezzük magunkat a hegyekben, a szénaboglyák között, a lombos és tűlevelű erdőkben, a széljárta fennsíkokon.
Hasonló érzéssel teli gyalogoltunk mi is, félúton visszapillantva, a Rókapataknál gyönyörűen rajzolódott a kék ég alatt a Zengő sziluettje.
Itt ezt, ott azt kell majd az Erdészettel egyeztetni. Ide feliratos táblát, oda elég az útvonaljelző Szt. Márton emblémát elhelyezni, és már ott is voltunk, Lovászhetényben.
A kocsmába be kell menni, szögezte le Sárika, egyik bevallottan korosabb társunk. Kiderült, hosszú évek óta a kocsmák, ha nincs kocsma, sört árusító boltok bélyegzőjét gyűjti kis füzetecskéjében jó húsz éve. Ebből emlékszik vissza hol, merrefelé járt, hiszen a fényképek azt is bemutatják, hogyan is nézett ki ő korábban, nevette el magát. Folytatjuk, váltunk el egymástól!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése