Velem mindig történik valami…Nekem október huszonhárom, mindig huszonnégy is. Huszonnegyedikén születtem. Azon a bizonyos október huszonnegyedikén korán reggel a rádiót hallgattuk az öcsémmel összebújva, egymást melengetve az ágyban. Mesehallgatásáért kapcsoltuk be a készüléket, ám mese helyett híreket közvetítettek, méltóságteljes zene szólt, Beethoven és Mozart, Egmont nyitány és fúvós ötös. Harc folyt Budapesten. Elképzelhetetlen harc. Szüleink nem voltak otthon, máig nem tudom, hol lehettek kora reggel, hat- hét órakor.
Nyáron a nagyszülőknél, soha nem felejtem, a felnőttek egymás között sutyorogtak, nem tudtuk miért, máskor nem volt titkolnivalójuk előttünk. Lemondott valaki, valami változás előtt állunk, a felnőttek tudták mi következhet! A nagy körtefa alatt álldogáltak, a szomszédból is átjöttek, nekik nem volt rádiójuk. Hankó tanító bácsi felnőttként kezelt bennünket, ő lelkes fiatalember volt, akkor fejezte be a tanítóképzőt, osztályfőnökként velünk kezdte pályáját. Nap-nap után fölolvasott egy-egy cikket az ÉS-ből. Háy Gyula neve maradt meg emlékezetemben, akkor az írószövetség elnökekénk az ő feladata volt petíciójuk továbbvitele a hivatalos szervek felé. Hankó tanító bácsi szervezkedett, Budapestre teherautó megy, bennünket, nagyfiúkat is magával akart vinni a budapesti tüntetésre. A szülők bölcsességét dicséri, senki nem engedte vele a gyerekét. Amikor pár hét múlva visszaérkezett nem beszélt többet a történtekről. Az orosz nyelvtanulást fölváltotta a német, Édesanya adta oda fiatal tanárnőnknek a „Tanulj gyorsan németül” háború előtti kiadványát. Kinn végzett a Szovjetunióban, csak orosz szakos lévén, óráról-órára tanulta a nyelvet, mindig egy kicsit megelőzve bennünket. A faluban nem történt semmi, azon túl, hogy a behajtással foglakozó, és munkáját becsülettel elvégző pártembert, az érintettek a szomszéd faluig kergettek, ahol egy padlás tetején húzta meg magát, hogy melyiken, azt az üldözők nem tudták kideríteni. Szerencsére!A második félévet már nem Hankó tanár bácsival kezdtük, új osztályfőnökünk lett, és a német nyelvtanulás is visszaváltott oroszra. Igazgató bácsi helyett, Maca néni vette át az iskolát, és nyugdíjba meneteléig ő maradt az igazgató. Ő volt az egyedüli női párttag a tantestületben. Egyedülálló, mindenkivel szót értő ember, jól emlékszem, erős dohányos volt, állandóan égett kezében a cigaretta. Nyolcadikban félévkor neki köszönhetem, hogy kitűnő lett a bizonyítványom. Szüleim kérésére, de az ő döntése alapján emelték meg magatartásjegyemet hármasról ötösre. A kitűnő bizonyítvány előföltétele volt gimnáziumi tanulmányaimnak. Hankó tanító bácsi az egyetemen keresett meg, kimentünk motorbiciklijével a budai hegyekbe, ott ismertem meg az ’56.-os események utáni sorsát. Becsukták egy évre, eltiltották a tanítástól, melósként dolgozott, hetente ellenőrzésre kellett járnia, még nem tudott megnősülni hányatott sorsa miatt, de nem bánja, részese lett történelmüknek. Most örül, hogy látja, egyetemre járok. Összetegeződtünk, és örökre elváltunk!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése