Velem mindig történik valami…Számadó juhász, juhász, juhászbojtár, hajtókutya, ennyi mindenki kell a juhnyájak ellátásához. A sorrend nem fedi teljesen a rangot, mert a hajtókutya rangban mindjárt a számadójuhász után következik, nélküle senki nem boldogul a nyájjal. Az elkóborolt birkát visszahozni a nyájba kutya nélkül nem lehetséges. Ha más megy utána, a birka tovább távolodik a nyájtól, az átkaroló hadműveletet, csak a jó terelőkutya képes végrehajtani.
Kisújbányán a kilencvenes évek után, az elköltözött lakosok híján, a szabadon maradt legelőket Weisz Gyuri használta. A birkatenyésztésen kívül foglalkozott szamarakkal, tehenekkel, lovakkal is. Az alkalmazottakat ő látta el élelemmel, ő szállította a téli takarmányt is.
Spórolós lévén, mindig csak egy állatgondozót foglalkoztatott, aki az állatokat többnyire kicsapta a legelőre, és valahová eltűnt.
A birkanyáj nem egyszer vonult át a falun, le a patakhoz inni, nem nagy örömünkre, mert az állatok szomjukat oltva, már nem mentek vissza a mezőre, hanem a kiskertek veteményeseit legelték, vagy a nagyobbra nőtt füvet, visszahagyva nyomukat, bogyókat és gombócokat, lapos lepényeket. A birkák ilyenkor mindent lelegeltek, lett légyen tuja, japánbirs, vagy akár szúrós galagonya. Mintha fűnyíró ment volna végig a kerten, egyik növény, kis fa sem maradt húsz centinél magasabb.
Többszöri kérésünkre sem tudtuk elérni, hogy a dolgok ne így történjenek. Gyuri minden alkalommal megígérte, többé nem így lesz, de minden maradt a régiben.
Alkalmazottjai sem voltak elégedettek Gyurival, nem időben hozta a heti ellátmányt, ha megérkezett összeszidta őket, és az innivaló sem tartott ki a hétre.
Mi, ha felénk jártak megkínáltuk őket, merthogy sűrűn váltogatták egymást, pálinkával, egy-egy pohár borral. Panaszkodtak Gyurira.
Hét végére vendégeket vártunk, még nem döntöttük el mi legyen az ennivaló. Meghallotta beszélgetésünket a juhász, és nagy hirtelen azt mondta, majd hoz valamit, este átdobja a kerítésen.
Már benn voltunk a házban, amikor tompa puffanást hallottam. Kabátot vettem kimentem, a kerítés belső oldalán egy nejlonzsák feküdt, tele valamivel. Kibontottam. Két birkacomb, oldalas, gerincdarab látszott. Ezt hozta hát a juhász! A másnapi vendégség, köszönhetően a juhásznak, kitűnően sikerült.
Amikor újból felénk járt, nem kért semmit, adtak már maguk eleget, zárta le a beszélgetést. Hát a birka, az csak kerül magának valamibe, el kell számoljon vele Gyurinak! Ugyan már, a birka, ha nem akarja, hogy eltörjön a lába, akkor segítek neki, a szaporulat az megvan! Odaadtuk a maradékot, majd a felét a megfőzött, megsütött ételnek, köszöntünk egymásnak, mi lefeküdtünk a juhász ment a saját dolga után. Legközelebbi kint létünkkor, már másik juhásszal ismerkedtünk össze. Gyuri újabb juhásszal próbálkozott.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése