Velem mindig történik valami…Megtarthatnám magamnak, de kikívánkozik. Cetli lettem! Jó egy éve még presbiter voltam, ma már nem látogatom Egyházamat.
Gyermekkorom meghatározó élményeként tartottam számon szentesi nagymamámmal eltöltött „Makói Egyházi Napok”-at. Nagymama vallásgyakorló reformátusként vitt el a közösségi összejövetelre. Énekeltünk, játszottunk, az idősek beszélgettek, számomra akkor még értelmetlen dolgokról, imádkoztunk közösen és csendben, magunkban. Boldog voltam.
Otthoni gyülekezetünk szórványban működött. Akkor, amikor igazi áldozathozatal volt a vallásgyakorlás, nálunk és Rimek néniéknél gyűltek össze a helybéli reformátusok. Dr. Hubai tiszteletes úr járt hozzánk, akit büntetésül helyeztek a „szórványba”, hogy dolgozzon meg hitéért. Nagy tudású egyházi emberként Svájcból tért haza, ahol hitelméleti kérdésekkel foglalkozhatott volna élete végéig, de hazahívta Egyháza szolgálni az Új Rendszerbe. Hazajött, jutalma mi voltunk a „szórványban”. Nála konfirmáltam, és nagyfiúként, egyetemistaként is látogattam a gyülekezetet. Prédikációi a mindennapi események folyományaiként, megengedő megbocsátásról, emberi tartásról, hitbéli közösségről szóltak.
Hosszú ideig az élet sodra vitt, majd újból megkerestem Egyházamat, vártam a bizonyságot. Egy nyári táborozáson megjött! János magához ölelt: megérkeztél, mondotta. Testvére, László tiszteletes térített meg a predestinációról fejtegetett kételyeim ellenére, avval a kijelentésével, hogy ő csak hisz, ez elég számára.
Presbiterré választásom, életem nagy eseményévé vált. A szülői házból hozott igazságérzetemet, és az elfogadó szeretetet hangoztattam bemutatkozásom alkalmával. Az első presbiteri üléseken paradigmaváltást sürgettem. Hiába! Végigjártam az gyülekezeti eseményeket, bibliaórákat, szakköröket, ifjúsági rendezvényeket, egyházmegyei, püspökségi eseményeken vettem részt. Paradigmaváltás kell, gyűjtsünk híveket, adjunk igazi értelmet a különféle összejöveteleknek, ne legyen elég a formális végrehajtás, sürgettem társaimat. Hiába! Hiába! Hiába! Írásba adtam, átmegyek a másik gyülekezetbe, szóban kifejtettem nem tudok csak úgy „sebtiben” együtt imádkozni társaimmal.
A másik gyülekezetbe jelentkezésemkor, esperes úr éppen pihentető beszélgetést folytatott lelkésztársával, adataimat egy papirosra jegyezte. Maga az, aki fotózni szokott? Énekkaros is voltam. Majd fotózzon itt is! Ugye digitális gépe van, akkor PC-re tölthetők a fotófájlok, nyugodott meg. Egy kis négyzet alakú papírtömbből szakította le a fölső lapot, arra kerültem rá, majd egy pöckölő mozdulattal továbblökte a papirost az asztalom. Majd bevezetik a nyilvántartásba. Áldás, békesség! Föl sem álltak, kezet sem fogtak velem. Azóta nem járok gyülekezetbe. Cetli vagyok az Egyház számára. Esperesünk helyettes püspök lett a Dunamelléki Egyházkerületben. Többé nem kell cetliket sem írnia!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése