Velem mindig történik valami…Jó napot kívánok, léptem be a szűk helységbe, az alkotásokat szemlélő kirándulókat köszöntve. Kopott farmert volt rajtam, a legnagyobb objektívet szereltem „Canon”-omra hitelességem megerősítése érdelében. Fotoriporternek álcáztam magam. Nagyon érdekelt, mint szólnak a látogatók a művekről, miről beszélgetnek.
Megkérhetném önöket, hogy álljanak a drapériás fal elé, szeretnék fölvételeket készíteni a látogatókról, és az alkotásról. Készséggel teljesítették kívánságomat, többször elkattintottam gépemet, majd a többi kiállított szobor, kép felé fordulva hegyeztem fülemet.
Idegenforgalmit végzett falubéli, Péceli Bandi nagylánya, Gyöngyvér mutatta be a tárlatot, mindenkiről megemlítve, hol, mit végzett, kinek hol és mikor volt kiállítása, egyéni vagy csoportos, bel-és külföldön, és ki milyen díjakat tudhat magáénak.
Mindezeket egy spirálos füzetben is megörökítették, a spirálos füzet az arcképek mellett sorolta föl az alkotók által közölt adatokat.
Rólam persze nem lehetett ilyen adatokat rögzíteni, még nem vettem részt kiállításon, díjat sem kaphattam.
Az én arcképem mellett ez állt: „Dr. Petre András
Meggyőződéssel vallom, hogy az emberi készségek, ismeretek egy diszciplínát alkotnak, egymás nélkül nem létezhetnek. A művészeti ágak, hasonlóan a tudományágakhoz, mesterségesen szétválasztott részei az Egységes Mindenségnek. Mennél inkább behatolunk a Részek irányába, annál inkább elveszítjük az Egészet.
Műszaki és gazdasági szak-képzettségem mellett állandóan figyelő érdeklődéssel szemléltem, a művészeti irányzatokat, a tudomány különböző területeit, a társadalmi mozgásokat és fejlődésüket.
Itt az ideje annak, hogy a szétválasztott Egység újra egyesüljön, és a jelen világ
a Mindenséget Megalkotó irányába fordulva, reményt keltő jövő felé haladjon.”
A látogatók egyszer-kétszer elmentek a három részből álló mű előtt, aztán érdekes módon észrevették a roncs PC panelen található fakeresztet, megjegyezve, hogy oldalról nézve női test körvonalait vélik fölfedezni. A kereszten található, korpuszt ábrázoló kivágásnak, „ürességnek” nem tulajdonítottak jelentőséget.
Zavart az értetlenség, és fölfedve kilétemet, megkértem az ott lévőket, meghallgatnák rövid ismertetőmet? Nem tiltakoztak, hát belekezdtem. Csak utalásokat tettem a roncs, piros kötésű Bibliára, a XX. Századra, és arra is, hogy mit gondolok jelen századunkról, külön kiemelve a korpusz „hiányát”. Meghallgattak, megköszönték az ismertetést, elköszöntek, továbbmentek pogácsát enni, egy pohár bort inni ami, előre meghirdetve ugyancsak része volt a tárlatnak.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése