Velem mindig történik valami…”Hölgyem, Önnel végigtáncolnám az életet! Nem fél főhadnagy úr, hogy a szaván fogom?” ennyi hangzott el, és ez megpecsételte sorsukat.
Karcsi bácsi Losoncon szolgált, jogászként végzett, rendőrfogalmazóként jutott álláshoz végzés után. A háborús állapot következtében helyezték át Losoncra, választási lehetősége nem volt. A háború után, az igazoltatások alkalmával megállapítást nyert, hogy nem követett el semmit, ami veszélyes lett volna az Új Rendszerre. Ám nem volt hajlandó a Szentesi Vésztörvényszék szolgálatába állni. Orosz fogságba vitték el, Magyarországról, Szentesről. Döntését az élet igazolta. Szentesen csúnya, máig tisztázatlan, dolgokat hajtottak végre az Új Rend képviselői. Sokáig nem adott hírt magáról, majd egyszer csak hazajött. Végzettségének megfelelő állást nem tölthetett be, ezért régi vágya teljesült. Műszaki dolgokkal foglakozhatott, gyermekkorában is az érdekelte. A szigorú szokásrend szerint, elsőszülött fiúként a jogászi pályát kellett, szülei szándékának megfelelően, elvégeznie, de őt mindig is a technikai kérdések foglalkoztatták. Fiatalkori eszközei, szerszámai a padláson porosodtak, most elővette, és neki fogott önálló iparosként dolgozni. Tizenhét szakmából tette le a mestervizsgát! A cégtáblán valami ilyesfélét lehetett olvasni: Dr. Berczeli Károly delejező, tekercselő, motorszerelő, akkumulátorkészítő, és töltő, rádióépítő és szerelő, hegesztő stb. Részt vett a kísérleti TV adások munkálataiban, a szentesi reléállomás állandóan hívta, ha valami nem a tervezetteknek megfelelően működött. Doktor úr, jöjjön ki azonnal, mert, ha ma nem öntözünk, odavész egész évi munkánk, hívták a paprikatermelők. Karcsikám, gyere, nézd meg a rádiót, a TV készüléket, már mindenhol voltunk vele, de nem vállalják, hallókészülékemet javítsd meg, ehhez nem ért senki, nélküle nem élet az élet hívták ismerősei. Karcsikám, gyere az iskolába, a fizikatanárok erről nem tudnak semmit! A tranzisztorok működését akkoriban alig ismerte valaki! Mindig megkésve fizettek neki, az ismerősök legtöbbször nem: ugye Karcsikám ez nem nagy munka volt! Nem volt üzletember, a technika izgatta, anyagilag semmire sem vitte.
Halála előtt nem sokkal meglátogatott bennünket, pontosabban bennünket is. Nyakába vette Berva mopedjével az országot, és sorra vette a rokonokat, mintha valamit megérzett volna. Örömmel láttuk, csodálatosan kék szemében még mindig a gyermeki érdeklődés izgalma csillogott. Ekkor tudtam meg tőle, hogy Édesapával, a sors véletlenjének köszönhetően egy táborban kerültek. Megfogadták, ha valamelyikük előbb jönne haza, nem mond semmit a másikról, ne érje csalódás a hozzátartozókat, ha másikuk örökre ott maradna.
Most, általa ismertem meg a losonci eseményeket. Édesanya számolt be neki boldogan Édesapa „lánykéréséről”.
Karcsi bácsi egy hónapra rá, hogy nálunk volt, szívinfarktusban meghalt. A tánc egy életen át tartott!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése