Velem mindig történik valami…Egymástól több ezer kilométer távolságra, azonos jelsorra bukkantak a kutatók. Az egyik jelsort búvárok fedezték föl, a földalatti üregbe, barlangba a nyílt tenger felől, ötven méteres mélységben lehetett bejutni. Talán a sós tengervíznek köszönhetően, a barlang kupolájában elképesztően élethű bivalycsordát ábrázolt az alkotó, az egyik bivaly testén egy fordított „C” után „IIIX” jelsort olvas ki a mai búvárlátogató.
Ugyanez a jelsor található több ezer kilométernyire innen, ugyancsak egy, a szabad térbe nyíló barlangban, ugyan csak állatokat ábrázoló sziklarajzon.
Megkezdődhet a tudományos és nem tudományos találgatás, vajon tudtak az alkotók egymásról, vajon a jelsor mindkét alkotó számára azonos tartalommal rendelkezett, véletlenül kerültek a jelek egymás mellé azonos sorrendben és így tovább? Egyáltalán, embertől származnak, földi lény, esetleg mai emberi fajunk elődeinek alkotásai a rajzok a jelek? A választ nem tudjuk, nem voltunk jelen.
Ha ma az újságban „A” helyett „Aa”-t lát az átlagolvasó, egészen bizonyos arra gondolhat sajtóhibát, szedési hibát lát, az „Aa” számára értelmetlen.
Számomra nem! A szövegkörnyezet függvényében egy szorzást, sőt azon túl, szorzásokat és összeadásokat látok, vagy térbeli ábrát, kis nyilakkal, amelyek valami megváltozásnak a tényét jelentik.
Sőt kérdések merülhetnek föl bennem, hogyan folytatódik a jelsor, talán még el is maradt valami, ezért a jelsor hiányos, kiegészítésre szorul. /Nagyképűen: lineáris egyenletrendszer, tenzor-vektor szorzat, lineáris operátor alkalmazása vektorra, szavak sora jut eszembe, mint lehetőség./
Vagyis az előismeret is alaposan meghatározhatja a sajtóhiba értelmezését.
Egyébként is a síkon, a síkban, vagy egyenesek, vagy nem egyenesek fordulhatnak elő. A változatosságot az egyenesek hossza, egymáshoz való helyzete határozzák meg. A nem egyenesek elemi ívekre bonthatók, ezért azok vonulata, és az egyenesekhez, valamint egymáshoz viszonyított helyzete adhat más-más értelmet a jelsorozatnak, azok számára, akik ismerik, megalkották a jelrendszert.
Hogyan lehetséges, hogy nagy távolságban megtaláljuk, ugyanazt a jelsort?
Ennek roppant kicsi az esélye, de korábban lehettek közelebb a jelhordozók, egyik helyről a másikra vihették a tudományukat a jelalkotók.
Amazoniában és Indonéziában nemrég fölfedeztek kisebb embercsoportokat, mint kiderült, úgy hagytak hírt maguk után, hogy botokat, egyeneseket és görbéket, helyeztek el visszamaradt társaik számára.
Semmi okunk föltételezni, hogy ők ne tudnának „sziklás körülmények között” a sziklára jeleket rajzolni, pedig egymástól nagyon messze élik életüket, és hagynak jeleket az utókor számára, akaratlanul, hogy legyen min törni a „modern embernek” a fejét. Mi, sajnálatos módon, a sziklarajzoknál biztosan mélyebb nyomokat fogunk hagyni az utókorra.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése