Velem mindig történik valami…Késésben vagyok, tíz perc múlva hét, talán még elérem a buszt. Az orrom előtt indult el, pedig láthatta, hogy futok. A következő hét után megy, nem tudom megvárni, nekivágok gyalog az útnak. Kiterveltem merre menjek, a házak összevisszasága miatt ide-oda kanyarodva érem el a szűk, egyirányú utcát. Ezen végigmegyek, aztán már ott is vagyok. Nem sokat teketóriázok, szaporábbra veszem a lépéseket, de megnyújtom, nem szeretnék a kezdés után érkezni.
Fejem leszegve nézem magam előtt az utat, sietős lépéseim akadoznak az egyenetlen talajon. Időnként fölpislantok, a félhomályban nem látok senkit. Ebben a szűk utcában nem szívesen járnak, a házak ablakai beszögelve, a régi lakók már rég elköltöztek, vagy eltemették őket. Csak azért jövök erre, mert megspórolok párszáz métert. Minek izgulok, nem tudom, de érzem, valami történi fog. Valami belső feszültség tart fogva, lépéseimet lassabbra, rövidebbre fogom, várom a bekövetkezendőt. Újból fölnézek, ott terpeszkedik előttem, szemét, úgy tűnik lehunyta, várakozik. A szürkületben alig tudtam kivenni, maga is szürke lévén teljesen beleolvadt a környezetbe. Mitől tartok, majd ha mellé érek, kiderül, ami elkerülhetetlen. Semmi izgalom! Lassan elvánszorgok mellette, úgy látszik nem rám vár, nem mozdul. Túljutottam! Most már gyorsabban haladhatok, de ne nézzek vissza, ez fontos!
Az este jól telt elfelejtettem félelmemet, teljesen átadtam magam a film varázsának. A keleti dallamok, ritmusok itt zakatolnak a fülemben: 1,2-1,2-1,2-1,2,3 ütemű, 8/9.-edek. A dallamok egyszerűek, de az állandó ismétlődés miatt nehezek. Próbálom újra visszaidézni a képeket, talán segítenek. Nálunk is ismerősek, olyan táncraperdülős, cigányjellegű, romanoidok. Igen, így nevezték a filmben is. Isztambulból, meg még távolabbról valók. Addig játsszák egymás után fülsiketítő erővel, amíg mindenki részeg nem lesz, aztán abbahagyják, a zenészek is lerészegednek. A résztvevők kizárólag férfiak, csendben, enyhén ringatva magukat, hallgatnak, és isznak.
Már megint itt vagyok a szűk utcában, el akartam kerülni, de akaratom ellenére vonzódtam erre. Ott lesz még, rám várt, vagy másra? Átmegyek a túloldalra! Nem mégsem, csak nem fogok megint izgulni? Ott volt, ugyanabban a testtartásban elterpeszkedve, és várt. Sikerül észrevétlen maradnom, vagy észrevesz, és elillan? Megvárt, fejével, most már nyitott, éles szemmel minden lépésemet figyelve, követte mozgásomat. Óvatosan elhaladok mellette, továbbsurranok.
Hirtelen éles nyávogás törte át a csendet, akaratlanul is visszafordultam, és megláttam az előbújt holdvilágnál. Eredményes volt türelmes várakozása, elkapta zsákmányát.
Megkönnyebbülten haladok tovább, nem engem várt, emlékezetembe visszajöttek a hallott dallamok.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése