János bácsi azonban nem szabóként ment nyugdíjba, hanem bányászként. Ő saját maga mesélte nekem, amikor megtudta, hogy melyik vállalatnál dolgozom.
Szocdemes volt, mint szerinte minden rendes munkásember, és nem tagadta meg múltját. Nagy szerencséje nem volt a háború után, hiszen szabóságát föl kellett számolnia, és a bányában lett először csillés, majd miután elvégezte a vájáriskolát, hamar vágatirányító vájárrá avanzsált. Sok beosztottjával jól elboldogult, a bányában utasítást megszegni egyenlő volt, szó szerint a halálos vétséggel. Az utasításmegszegő nemcsak saját magát, hanem társait is veszélyeztető baleseteket idézhet elő. A fegyelem, vezérlő elvként működött. Nem is történt velük soha semmiféle nagyobb baleset. János bácsinak fölajánlották, hogy kiemelik, elküldik a Szovjetunióba átképzésre, amit ő óvatos, de valós indokkal hárított el. Négy gyermekem van, nem hagyhatom az asszonyt egyedül, vigyék helyettem a Bélát, az egyik csillésemet. Megesett asszonynak a gyermeke, de nagyon jófejű, becsületes, csinálja meg a karrierjét. Édesanyja nem tudja iskoláztatni, így meg majd a gyerek segít rajta, ha visszajön, hiszen káderként biztosan jó állást tölt majd be. Úgy is történt, ahogy János bácsi kigondolta. Béla kikerült a Szovjetunióba, kinn eltöltött két évet, tekintélye megnőtt, a magyar csoportnak ő volt a párttitkára.
Itthon aztán, ahogy János bácsi előre látta, elindult a fölfelé ívelő pályán. Komlón párttitkárként, ő állt ki 56-ban a forrongó munkások elé, mondván engem lőjetek, közületek jöttem, ne a besz… alakokat ott benn az épületben. Nem lőttek, Béla kiállása lecsillapította a dühöt. Később a nagyváros tanácselnökeként engedte munkatársait dolgozni, a város fejlődött. Rosszakaróitól vált meg, amikor vállalatom vezére lett.
Találkoztam Béla bányászfőnökével, aki nagy szeretettel üdvözletét küldi neki, újságoltam Tóninak, Béla elsőszámú helyettesének. Te, nehogy emlékeztesd Bélát a múltjára, nem fogja jó néven venni, tiltotta meg Tóni Kvéder bácsi üdvözletének közvetítését. Nem hallgattam rá!
Béla fölnevetett. Tudod kije voltam én János bácsinak, kérdezte, de adta is nyomban a választ, a csillése. Hogy van az öreg, ő varrta az első öltönyt a számomra, amikor kikerültem a Szovjetunióba. Sokat köszönhetek neki, apámként tiszteltem, tudod anyám egyedül nevelt föl, János bácsi vitt le a bányába is. Nem ülnék most itt, ha ő nem támogat.
Tóni megtagadta múltját, megtagadta anyját, aki pedikűrös volt, megtagadta családját, volt katonatiszti feleséget szerzett magának, otthagyva pedikűrös feleségét a három gyerekkel.
Tóni, kollégáitól elhagyatva ma egyik lányánál él, szinte vakon. Béla rákkal küszködik, de sokan érdeklődnek sorsa iránt nap, mint nap csörög a telefonja, reménykedéssel biztatják.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése