Velem mindig történik valami…Jani bácsi Mari néni unokája volt, a szomszédunk. Ma sem tudom, miét éltek hármasban. Piroska néni volt Jani bácsi felesége.
Jani bácsi Piroska nénivel együtt dolgozott, kőművesként. Mari néni kiskertjüket művelte, és mindig kész ebéddel várta őket bármikor értek is haza. Mi gyerekek, Jani bácsiékkal akkor ismerkedtünk meg, amikor a telkük mellé építettük családi házunkat. A mi házunkat is ők építették.
Mindketten alacsony termetűek, és nagyon erősek voltak. Jani bácsi bármeddig megtartotta a téglát kinyújtott karral a tenyerén, és Piroska néni sem maradt el tőle. Bennünket sokszor próbára tettek, csak úgy szórakozásképp. Persze a szórakozás, tanulással járt együtt, mert, ha nem sikerült valami, többszörös kísérlet után sem, akkor elmagyarázták, hogyan kell a nehéz munkát is könnyebbé tenni, mik a kőműves munka szakmai fortélyai.
Gyermekük nem lévén, mi voltunk a gyerekeik. Ha szemtelenkedtünk, Piroska néni eligazított mindkettőnket. Szabad szájú, nagyhangú tudott lenni, a szomszédból is áthallatszott elégedetlenkedő hangja, amikor Jani bácsi, vagy a Mama nem a kedvére valót tett. Jani bácsi, pedig olyan munkát bízott ránk segítségképpen, hogy elállt a lélegzetünk tőle. Házunk építésekor egy-két televödör malter után a szavunk elállt, csak lihegni tudtunk. Ilyenkor gyorsabban dobálta a falra a vakolatot, és kiáltott, kifogyott, már megint várjak, soha nem leszek kész ezzel a … munkával. Olyat mondott, amitől még Piroska néni is meg szokott hunyászkodni.
Az egyik alkalommal megkérdezte, derékszögű a fal vagy rakja másképpen a sort?
Mi az nem ismeritek a három, négy, öt szabályt? Na, megmutatom! Itt lemérsz hatvan centit, ott nyolcvanat aztán, a kettő csúcsának, egy méternek kell lenni! De miért három, négy, öt szabály ez, kérdeztem. Jani bácsi gyorsan másra terelte a szót, nem kívánt részletekbe bocsátkozni. Aztán jött a mennyezetvakolás. Nekünk persze kevesebb meszet kevert a malterba. Nem is a mennyezetre sikerült, hanem a nyakunkba, az egyébként szabályos fánglilendítés után a vakolatanyag. El is mondta rögtön az eset után, hogy a mésztől csúszik ki a fángliból könnyen a malter, meg ne merítsük tele a fánglit, nem bírja a csuklónk.
Gimnazista lettem mire rájöttem a három, négy, öt szabályra. Három négyzet, plusz négy négyzet az egyenlő öt négyzettel.
Átmentem Jani bácsihoz, rákérdeztem emlékszik még a szabályra? Hát persze!
Nos, ez a Pitagórász tételéből adódik, tudja? Nem tudta, de megtanulta! Avval bosszantotta kőműves társait, hogy ő nem csak hatvan, nyolcvan, száz centivel tudott derékszöget szerkeszteni, ő lett a „Jani”.
Egyetemista koromban, kérésemre ajándékul egy, még hiányzó matekkönyvet kértem tőlük huszadik születésnapomra. Ma is őrzöm, és rájuk emlékezem, akárhányszor a kezembe veszem, benne: „Piroska nénitől, Jani bácsitól szeretettel Andrásnak” 1963, október 24.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése