Velem mindig történik valami…Egyre ritkábban kapcsolom be a készüléket. Korábban szívesen hallgattam a betelefonálós műsorokat, majd mindegyik csatorna átvette ezt a műsorfajtát is, sok más mellett az élenjáróktól, a Nyugattól. Mostanra kialakult a betelefonálók gárdája, vagy egy-egy téma kapcsán vagy, mert ők eleve olyan betelefonálóknak születtek. Talán az unalom is hozzájárul aktivitásukhoz.
A szerelvény Kassáról érkezett, némi késéssel. Az utasok megrohamozták, a kocsikon ezért tumultus alakult ki, a leszállók és fölszállók a szűk folyosón törekedtek, tülekedtek céljaik felé. Nem volt érdemes, aki akart leszállt, a fölszállóknak bőven akadt ülőhely. Egy hölgy ült egyedül az általam kiválasztott kupéban, ő továbbutazó lehetett, fáradtan nézett rám, amikor szabad hely után érdeklődtem. Nem sokára egy újabb utas érkezett, velem szemben foglalt helyet. Még az indulás előtt belefogott mondókájába. A Nyugdíjintézetnél volt, kétmilliót akarnak letiltani nyugdíjából. Hosszan részletezte, mi minden hasonló történt már vele, de ő nem fizet, semmi oka rá.
Ápolatlan szag kezdett terjengeni a fülkében, jobban szemügyre vettem az illetőt. Lenőtt, csapzott haj, hiányos, szuvas fogak, legalább háromnapos borosta, kék, gyűrött nandrág, és kék DB jelzésű kabát. Német Államvasutak, kérdeztem röviden. Nem, csak ezt húzom föl, ha hivatalos helyre megyek. Vasutas? Onnan mentem nyugdíjba, előtte építésvezető voltam, azelőtt pilóta a szovjet haditengerészetnél, anyahajón szolgáltam, egyébként építészmérnök vagyok. Kádár hívott vissza. Hogyhogy szovjet? Átöltöztem. Lehet csak úgy átöltözni, kérdeztem. Uram, mindent lehet, én megtanultam. Be is telefonálok mindig a TV-be, hogy helyre tegyem a dolgokat, ne éljenek álomvilágban. Mára ott tartok, hogy leszólnak, jöjjek, ember kell a Nép Hangja műsorba. Kisminkelnek, aztán beszélgetünk. Fizetnek érte, hisz kegyed oda és visszautazik, az kerül valamibe? Nyugdíjas vagyok, de láthatja, jól tartom magam, már a fiam is nyugdíjas. Most múltam hetvenhat.
Fiatalember érkezett a fülkénkbe, én a szememet pihentettem, kívülről úgy tűnhetett, alszom. Most rá került a sor, én hallgattam. Antall párttitkár volt, Lezsák párttitkárvolt, ott voltam Lakiteleken, a MIG 19-esek halálgépek, munkavezetőként asztalt borogatottam, ha kellett, az ellenfelet meg kell ölni,
a Pörzse műsorban ő a József stb. A következő állomáson már leszáll, onnan autóval megy haza, kíváncsi ott van- e még a kocsija, mert a cigányok könnyen elkötik, még az állomás mellől is. Na, viszont látásra.
A fiatalember telefonált. Egyetemista, ELTÉ-s, TV-t nem néz, de ő is csak a kettesért tanul, tudtam meg tőle. Mi elrontottuk az ország dolgát, nektek kell helyrehozni nem? De igen, ismerte el. Tiszta tekintete meggyőzött arról, komolyan gondolja, amit mondott. Leszállásnál már várták, összeölelkeztek. Ők a jövő!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése