Velem mindig történik valami…A kisgyerek megtanult olvasni, még mielőtt az iskolába beíratták. Édesapja vette észre, amikor együtt mentek el kukoricát őröltetni, hogy a gyerek olvas, mert lassan kibetűzte a cégtáblán: D-a-r-á-l-ó.
Ezután a kisgyerek, egy meséskönyvet kapott ajándékba, amit örömmel betűzgetett, lassan megértette hogyan kapcsolódnak a szavak egymáshoz, hogyan alakul ki a mondat, és válik értelmessé a mondanivaló.
A meséskönyv is kisgyerekekről szólt, mit tesznek jól, mit nem, minek örülnek, mitől szomorkodnak, mivel szereznek örömöt szüleiknek, és mikor okoznak bánatot.
Az egyik mesében a gyermek egy kismadarat kért, és nagy örömére kapott is születésnapjára, avval a föltétellel, hogy a madárkáról neki kell gondoskodni.
Neki kell majd a madárkát etetni, itatni, a kalitkát takarítani, és ha meleg van, akkor árnyékos helyre, ha hidegre fordul az idő meleg helyre vinni a kis állatot. A madárka tollai csodálatosan csillogtak a napfényben, boldogan ugrándozott, ha a gyermek a közelében járt, és az összes dalt elénekelte, amit csak tudott, minden alkalommal hálája jeléül a gondoskodásért.
A gyermek büszkén mutogatta barátainak madárkáját, barátai bizony irigykedve, de elismerték, nagyon szép ajándékot kapott, és ők is boldogok lennének, ha egy ilyen madárka lenne a birtokukban.
Az első napok után a gyermek kezdte tehernek érezni a kis állatot, mert a barátaival elkezdett játékot félbe kellett szakítania, a madárka friss vizet kívánt. Az etetőtálat újból és újból meg kellett töltenie, a madárka, csipegetés közben a boldogságtól, hogy neki milyen jó dolga van, szétszórta a magokat, hogy a kalitkán kívüli madárkáknak is jusson, így gyakran kiürült az etetőtál.
Beköszöntöttek a hidegebb napok. A gyermek egyre ritkábban foglakozott madárkájával, kihasználta barátaival az őszi napsütést, mindenféle játékot kitaláltak, hogy mennél tovább lehessenek a szabadban.
Az egyik alkalommal, amikor hazatért észrevette, hogy a madárka szokásos üdvözlő éneke elmaradt, tollai fölborzolódtak, nem ugrált a kalitkába rakott gallyakon, csendben gubbasztott az a kiürült itató mellett. A madárka megfázott. A gyermek gyorsan szaladt meleg vízért, friss magokért, de estére a madárkát már mozdulatlanul, holtan találta a kalitkában. Nagyon szomorú lett, egész éjjel ott állt hálóingben, mezítláb a madárka tetemét vigyázva. A hideg éjszakában tüdőgyulladást kapott, és néhány napon belül követte madárkáját az örökkévalóságba.
A kisgyerek, amikor végére jutott a mesének megsiratta a madárkát, és megsiratta kis gazdáját is, és megfogadta magában, hogy ő bizony soha nem fogja kötelességét elmulasztani.
A kisgyerek én voltam. Mind a mai napig, ha valamit elvállalok, nem megy ki emlékezetemből mindaddig, amíg a rám bízott feladatnak eleget nem teszek.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése