Velem mindig történik valami…A vásár főutcájának számító kereszteződésében kéregetett. Mikor odaértem hozzá fölcsillant a szeme. Magát ismerem, nem kell adni semmit. Elővettem a pénztárcámat, előkerestem egy százast, és a markába nyomtam.
Én is megismertem, nem volt nehéz, évek óta nem változott semmit.
Valóban évekkel ezelőtt találkoztunk a kertvárosi ötvenötös buszon. Az busz középső, széles ajtajánál tuszkolta fölfelé, tolókocsistól egy vastag, arany-nyakláncos, jól öltözött cigányember. Csak a beszéde, erőszakos viselkedése alapján látszott, hogy ő is cigány. Már a buszon is kéregetett a tolókocsis, mindazoktól, akik a közelében tartózkodtak. Én is ott álltam, adtam is valamit, nyomban megkérdezve, mire kell a pénz.
Nekem semmire, hangzott az őszinte válasz, az unokatestvéremnek adom, ő lát el mindennel.
És a család?
Azok Pesten maradtak, nem támogattak, mert ez a baj történt velem.
Szélütés érte, attól bénultak a lábai, ezért kényszerül tolókocsiba, magyarázta. Az unokatestvérem vett gondozásba, avval a föltétellel, hogy koldulok neki. Ráálltam, nem esik nehezemre azt a pár szót kimondani, hogy adjanak egy keveset. Soha nem vagyok erőszakos, aki nem ad, attól tudomásul veszem a semmit. Az unokatesóm belőlem gazdagodott meg, látja milyen szép arany-nyakláncot visel.
Pesten nekem is volt munkám, van szakmám, ívhegesztőként dolgoztam jobbnál-jobb helyeken. Jött a baj, tudomásul vettem, de a családnak nem kellettem. Így kerültem Pécsre. De magát megismertem azonnal, hogy megláttam. Kevesen beszélgetnek el velem, odavetik azt, amit rám szánnak, aztán sietnek tovább.
Mindig mindenki siet, ezt nem értem meg. Nézze, itt a vásárban is mekkora tülekedés van, pedig jószerével alig vesznek valamit.
Az unokatesóm hozott ide a „központba”, hogy minél hamarabb végezzek.
Hogyan, kérdeztem? Nem kell egész nap koldulnia?
Nem bizony, Józsi megértő, most is azt mondta, maradjak egy jó órányit, ne többet, mert nagy a meleg.
Itt hagyta egyedül a nagy melegben? Dehogyis! Nézzen csak hátra, itt áll mögöttem egy pár lépésnyire.
Valóban Józsi ott állt a nagy melegben, szakadt róla a víz, törölgette a homlokát, és alig várta, hogy összegyűljön az aznapi, tervezett összeg. Bizonyos számú adomány után odalépett tolókocsis barátomhoz, és átvette azt, ami addig összegyűlt.
Most már értem Józsi megértő jóságát! És csodáltam tolókocsis barátom jó szándékú együgyűségét.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése