István barátomat köszöntöttem föl a délután során, öröknaptárt vittem neki, mondván legyen fölébredéskor dolga a naptár igazításával. És még azt is hozzátettem, hogy majd ez által naponta az eszébe jutok.
Nagyszerű ez a naptár, nem kell évente cserélni, ha naponta igazgatja, akkor leolvashatja a hónapot és a napot. Az évek nem számítanak. Egyik jön a másik után, a napok, a hónapok a fontosak! Egyetértettünk, mint sok minden másban is.
Nem felejtettem el visszakérni kölcsönbe adott könyvemet. Vidd, mondta, ezt úgysem lehet kiolvasni, annyira érdekfeszítő, hogy minduntalan belelapozok, és utóbb már mást nem is olvasgattam.
Berzsenyi Dániel, Vörösmarty Mihály, Széchenyi István, Teller Ede, Neumann János, Mezzofanti bíboros, Sir John Bowring, Kiss Dénes stb.
Nem véletlen a fölsorolás, egyvalami közös van bennük, nevezetesen az, hogy mindannyian azt vallották, hogy anyanyelvünk csodálatos, és a legősibb nyelvek egyike, hacsak nem az ősnyelv. Logikája egyedülálló, szinte számtani.
Teller Ede szerint a tudományokat, legyen az bármely ága-boga az egyre szaporodó diszciplínáknak, magyarul kellene tanítani. Másképpen fogalmazva, aki anyanyelvi szinten ismeri nyelvünket, jóval nagyobb eséllyel jut eredményre a legkülönbözőbb tudományágakban, mint az ismeret híján.
Kiss Dénest kevesen ismerik, pedig ötven kötetnél többet írt, alig ötven éve alatt.
Estém az éjszakába nyúlt, majd rám köszönt a másnap, és még mindig a Pista barátomtól visszakapott könyvet forgattam.
Kiss Dénes egyik szójátszó versét látva, nem hiszem, hogy lenne nyelv a világon, amelyre át lehetne ültetni:
Leg és leg
Leg-legénebb
leg-én-kedés
én-ki aki
legénykedés
Lesz-e hírük legeslegek
tény-leg vég-leg leg-ek én-ek
kik leginkább nagylegények
én-kedének énekének?
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése