Velem mindig történik valami…Nyár vége közeleg, érnek, leérnek a gyümölcsök, védeni kell a termést a dézsmálóktól. Pista barátom büszkén mutatta meg seregélyriasztó szélkerekét, amit nagy fáradsággal eszkábált össze. Mintaként az asztalukon forgó szellőzőventillátor szolgált. Igaz, annak a levegőforgató lapátja négylapátos. Pista barátomnak a seregélyriasztó szélkereke csak háromlapátos. Ezt fontos megemlíteni, mert tudatosan alakította ki így a szélkereket. Észrevételemre, nevezetesen, hogy szerintem elég lett volna kettő lapát is, azonnal válaszolt. Az nem elég. A seregélyeket ugyanis nem a lapátok száma érdekli, hanem az, hogy amikor a napsütésben támadnak, akkor villogjanak, a lapátok, amitől megijednek, és elrepülnek a szomszéd szőlőjére.
A nagyméretű szerkezetet csak segítségemmel tudtuk fölszerelni az egyik szélső feszítőoszlopra. A művelet sokáig eltartott. Pista hibás lába miatt nem tudott bakot állni, nekem kellett a középső dróthuzalra kapaszkodnom, azonban onnan állandóan lecsúsztam a huzal mentén, mígnem nadrágszíjammal az oszlophoz kötöttük a lábszáramat. Ekkor adta kézbe Pista barátom a majd másfél méter átmérőjű, forgó szerkezetet, meg a szegeket és a kalapácsot. Az oszlop akácfa lévén, nem adta meg könnyen magát szögelésemnek, egyik szöget a másik után kellett cserélnem újabb, egyenesekre. Végül girbe-gurbán bevert szögekkel, de sikerrel megoldottam a feladatot. A szélkerék nem indult el, pedig jó erősen fújt a hegytetőn a szél. Pista nem keseredett el, úgy vélekedett majd, ha a szél irányt vált, a szélkerék is forogni fog. Hát persze! Tény azonban, hogy a napsugár gyönyörűen csillogott a fényes alumínium lapátokon.
Ezután kezdtünk el almát szedni a meredek hegyoldalon. Pista a rossz lábával fölmászott a fára, jól megrázta, az én dolgom csak az alma összeszedése lett.
Nem kis feladat, mert a szép kerek nyári almák, ahogyan lepottyantak, azonmód útnak eredtek dombnak lefelé. Szerencsémre úgy tíz méterrel lejjebb, egy lankásabb részen utolértem őket, és nagyrészüket begyűjtöttem kosaramba.
Pista barátom ez alatt lekászálódott a fáról, és szomorúan közölte, elveszett a karórája, keressük meg a magas avaros fűben. Kerestük is sokáig eredmény nélkül, még haza is telefonáltunk, talán otthon maradt, nem is csatolta föl elinduláskor. Nem maradt otthon az óra, közölte Márta asszony. Fölajánlottam, adok neki egyet a gyűjteményemből, van közöttük biztosan olyan, ami pótolni tudja az elveszítettet. Nem pótolhatja azt semmi más, karórája végigkísérte az élete során, nagyon ragaszkodik hozzá. Keressük még, fára mászás közben csatolódhatott ki, itt van valahol a közelünkben!
Újabb félóra múlva, szénanáthámtól könnyes szemmel ránéztem Pistára. Ingben, nyári gatyában jöttünk ki mind a ketten, az én gatyámon van egy zseb, talán az övén is? Igen, az övén is!
Pista nem rejtetted el zsebedben az órádat véletlenül, szólt ártatlan kérdésem.
Belenyúlt a gatyazsebbe, és az óra ott volt! Boldogan indultunk el hazafelé.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése