Velem mindig történt valami…Horváth Sándor barátom sváb. Mi sem bizonyítja ezt a tényt jobban, mint hogy ő maga hangoztatja. Persze nem úton-útfélen, hanem akkor, ha szüksége van rá. Nem tudom anyai, apai ágon, vagy mindkettő oldalról magával hozta svábságát. Spórolós, megfontolt, nehezen döntő, azt nem mondanám egészen biztosra, de egy kicsit smucig.
Kölcsönkérte létrámat, zöld festékkel bepiszkítva, törött létrafokkal hozta vissza. Hozott egy létrafok vastagságú és hosszúságú rózsafa ágat, mondván, ha ezt beépítem a törött létrafok helyébe, tovább fog tartani, mint a létra maga.
A zöld festék meg majd lekopik a létráról a használat során. Még segített a létrát a helyére emelni, és elment sürgős dolgára hivatkozva.
Nem haragudtam meg rá, általa ismertem meg Kisújbányát, ő mutatta meg azt a házat, amit egy évre rá megvásároltam, a mai napig hálás vagyok érte.
Ő két évvel korábban vette a házát. Franciaországban volt akkor módi, hogy a városi emberek parasztházat vásároltak, és kiköltöztek a természetbe. Visszatért Rousseau szelleme! Sándorék akkoriban voltak nyugati körúton, aminek eredménye lett parasztházuk megvétele is. A két év során folyamatosan újítgatták házukat, de nem volt létrájuk, ami elengedhetetlen eszköze a felújítási munkáknak.
A mi házunk már három éve lakatlanul állt, mindenki bejárt az udvarra, a házba. Minden mozdíthatónak lába kelt. Első dolgom közé tartozott létrát venni. Egy hosszú kétágú létrát vásároltam, de a tető megjavításához kellett egy hosszú, létra, amit a háznak támasztva föl lehetett mászni a tetőre.
Agátz Józsi bácsi, az őslakos segítségét kértem. Szívesen vállalkozott arra, hogy majd ő készít nekem olyan létrát, mint a sajátja. Azt könnyű mozgatni, kicsi a súlya, hatméteres hosszú, a homlokfalhoz is jó lesz, és így tovább, sorolta az általa készítendő létra előnyeit. Hallgattam rá, kiválasztottuk az erdőben a megfelelően egyenes, jó ég tudja milyen fák közül, amit majd ősszel lehet kivágni, amikor a nedvesség már kiment belőle, létrának valót. Addig csináljon mást a házon, adta a tanácsot.
Ősszel elkészült a létrám. Girbe-gurba volt az a két szálfa, amit kinn az erdőn még egyenesnek láttam, de Józsi bácsi megtalálta azt az irányt, hosszasan forgatva a rudakat, aminél a fokokat kellet kialakítania. Lenn és fönn, valamint középütt a létrát összetartó, „átmenő” létrafokok kerültek a helyükre, és már vihettem is.
És Józsi bácsinak igaz lett. A hatméteres létrát könnyedén, és nagy örömmel vittem a vállamon.
Mindenki látta, ahogy viszem a létrámat, Horváth Sándor barátom is. Csak annyit mondott mikor meglátott: hű, de jó létrád van, mindjárt, kölcsön is kérem, most festjük zöldre az esőcsatornát, hagyd itt, majd este visszaviszem.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése