Velem mindig történik valami…Szüretelnek, majd később jönnek meg, de még ebéd előtt, nem várom meg őket. Márta asszonyt ebédkészítés közben zavartam meg, tartóztatott, ne siessek. Benéztem hozzájuk, mert régen láttam őket, rövid látogatásaimnak mindig őszintén örülnek. Nyáron kiülünk a mogyorófa alá, és meghányjuk, vetjük a világ dolgait, nagyon egyformán gondolkozunk, vitára sor kerül, de jóformán minden alkalommal egyezségre jutunk. Pista a ház körül egyre kevesebbet képes végezni, ereje fogytán van, kétóránként lepihen, úgy folytatja a tennivalókat. Most felnőtt fiával, az idősebbel, ment ki a szőlőbe, és a korábbi egynapos szüretet, két óra nem telik bele, befejezik. Az eső, a gondozás hiánya, és legfőképpen a lopások következménye a rövid szüret. Apu bírja, aggódott Márta asszony Pistitől, bírja, mert nem engedtem, hogy fölmásszon a hegyre. Lesz talán hat vödörrel, mire végeznek, holnap dolgozzák föl a romlott fürtöket, egészséges szinte egyáltalán nem maradt. Nem jó a Pista bora, avval köszönt András napkor, és én szégyenszemre továbbadom ajándékát, amit nem, abból almaecet lesz. A bor ihatatlan. Sem én, sem más nincs, aki elfogyassza, leginkább a Biokom munkatársainak adom, ők víz helyett ihatják, mire visszafelé hozzánk érnek elfogy a másfél liter. Este hangversenyen találkozunk, köszöntem el Márta asszonytól. Elkezdődött az új szezon, a Fesztiválzenekar mai szerző ősbemutatóját tartotta, élvezhetetlen összevisszaság, hiába igyekezett új szokást bevezetve, a karmester, Fischer Iván közönségtájékoztatót tartani, a szerző még csak nem is szerzett, ha szerez, jobban járunk. Mahler IV.-dikje viszont, hosszú volta ellenére, székszomszédom mérése szerint hetvenhárom percig tartott, valóban megérdemelte a vastapsot. Tele volt a színpad zenésszel, azért kevesebben, mint a szükséges, de megérte a szerző kínlódása, a remekművet, a Fesztiválzenekar remekül adta elő. Két motívum, elképesztő változatossággal! Mindig megcsodálom Fischer Ivánt, nem tudom, mennyit gyakorolnak, mennyiszer játszották eddig a művet, tetszenek! Ligeti Györgynek is tetszik Mahler. Interjúkötetét olvasgatom már jó ideje, nem jutok a végére, Ligetinek kellene lennem, hogy megértsem, amit mond, sokféle törekvése, rengeteg ismerőse, élők és már holtak kapják meg a magukét, elismerést, vagy elmarasztalást, őszintén. Számára Kodály hiú, de nem jó zeneszerző, akinek mégis sokat köszönhet, mert a tehetségekért mindent megtett, őérte is. Elképesztő fizikai, és hangszerismerete, modern, de dallamos, aki egyre másra javítja már kész, és bemutatott alkotásait. Amatőr klimpírozó zongorázóként már én is tudom, a kotta nem elég a művek megszólaltatásához. A karmester és szerző közös eredményeként alakul ki a hangzás, a ritmus, különösen így van, ha elektronikus a zene. Bartók igen, ő zseni, ő tudja, hol legyen a pentatonban a szűk terc, és a gyűjtései pótolhatatlanok. Mégsem adják ki magyar kiadók, Vikár Béla, megtiltotta, megtehette, de miért, arra nem derült fény mindmáig. A Pannon Filharmonikusok harmadik zongoraversenyét, játszották, és bár tudom, nem ő fejezte be, most éreztem, ha megéli nem ilyen a második tétel. Valami van, ami hiányzik, mint Mozart kis D moll fantáziájában, a végét összecsapja, Ligeti György egyetért velem, amatőrrel. Na lám, nem vagyok én akárki, e téren senki!