Velem mindig történik valami…Icukának könnybe lábadt a szeme. Ő kezdte, én csak folytattam. Azt hitte, és én is úgy gondoltam, valamiről lemaradtunk. Már régen, és nem lehet visszafelé pörgetni az eseményeket, ami elmúlt, nem jön vissza többé, ha igen, akkor az már más. Icuka, ha hozzánk jött, mindig úgy időzítette látogatásait, hogy kis unokám itt legyen, találkozzanak. Nagyon vágyott unoka után, és immáron háromszoros nagymama, Lányai férjhez mentek, de ő korábban attól tartott, lemarad az unokázásról. Most, ha jön, teli van élményekkel, gyakran járnak Pestre a gyerekekhez, vigyázni, ha a szülők betegszenek meg azért, ha a gyerekeik azért, és nagyon szívesen teszik. Icuka már sokszor arra gondol, nem kellene annyi ideig ott maradnia, mert hátha… Valahogyan a mi szüleinkre terelődött beszélgetésünk. Elmondtam neki, én már huszonöt éve árva vagyok, és mennyire jó volt, amikor szüleim még itt éltek közöttünk. Hogy amikor már csak Édesanya élt, mennyire tudott hallgatni, nem szólni hozzám, ha több napra utaztam hozzá, akkor az utolsó félórára sűrűsödött mondanivalónk, Édesanya érezte, mikor ne szóljon hozzám, és ez a tény milyen jól esett, megvigasztalt, rendbe hozott. Javítottam a férfinak valót, tetőcserép, ajtózár, lilaakác metszés, mind-mind előbbre kerültek, megemésztettem bántó dolgaimat, és eljövetel előtt meséltem mi is történt velünk, amióta nem látott bennünket. Azután Icuka következett. Apósa hozzájuk kényszerült, egyedül maradt, nem tudta ellátni magát, és ő sokszor kérdezgette kivel mi történt. Hogyan éltek a faluban, miként ismerkedtek meg, mivel töltötték estéiket, dologidőben, vagy télen, amikor bekényszerültek a házba. Érdeklődött férjéről, milyennek látta kicsinek, pedig egy utcában laktak gyerekként, onnan a szerelem és a házasságuk. Apósa egyszer rákérdezett, minek mesélteti őt, elmúlt, ami volt. Hát éppen ez az apuka, ami érdekel, és megtudom, majd továbbadom az unokáknak. Aztán a papa hamar elment, és ő még mennyi mindent szeretett volna megtudni, most kitől kérdezzen, ha gondja van, bölcsességre lenne szüksége. Hogy ott maradjon a gyerekeknél, ha már úgy érzi, jönnie kell. Tudod, mit mondott nekem Édesanyám? Mit? Azt mondta, hogy még mennyi mindent szertett volna megbeszélni Édesapával, és most a sírhoz jár, ha döntenie kell, és mi mindent nem adott meg Édesapának, amit szeretett volna, de már késő. Én is sokszor hiányolom árvaságomat, azokat az utolsó félórákat, amit elutazásaim előtt beszélgettünk, de rájöttem mi a megoldás. És Icukának attól lett könnyes a szeme, amit javasoltam, amit magam is teszek, ha kérdéseim lennének szüleimhez. Tudod, arra gondolok, hogy milyennek ismertem meg őket, amikre visszaemlékszem, hogyan történtek, miként kaptam tanácsaikat, melyek voltak azok a sorvezetők, amelyeken jártam életemben, amelyeket csak tőlük kaphattam meg senki mástól. Igen, arra gondolok, ha ők lennének az én helyemben, mit tettek volna. Tudod Icuka, Édesanya egy ideig nálunk maradt, aztán csak fogta magát és elutazott, mert ismert bennünket, gyermekeit!