Velem mindig történik valami…Két Utassyval is együtt laktunk a középiskolai kollégiumban, a kis Utassyval és a nagy Utassyval. A sors úgy hozta, hogy a kis Utassy lett a nagyobb. A nagy Utassy nem mutatott semmi hajlamot az irodalom iránt, a kis Utassy sem. Ám a kis Utassy, a József, jóllehet nem volt jó irodalomból, de ő mégis jó lett, örökre beírta magát, a nekrológok szerint, a magyar irodalomba. A kis Utassy még abban különbözött a nagy Utassy-tól, hogy elképesztően nagy szemei és hosszú, fölfelé pördülő szempillái voltak, ami azonnal föltűnt bárkinek, aki találkozott vele, bármelyik díva megirigyelhette volna. Csak zárójelben jegyzem meg, lehet, hogy a nagy Utassy is nagy lesz, de ő remélem még nem halt meg. Ha nincs különösebb oka, a kor alapján még nem kellett volna a kis Utassynak sem meghalnia, mert mindössze hatvannyolc éves volt, de már régóta beteg. Nagy hiányosságom, az utóbbi időben sem olvasok sok verset, talán még keveset sem, mert nekem tetsző költeményeket manapság keveset írnak, a régebbieket, pedig többnyire olvastam. Persze a magyar költőkről van szó, a külföldieket, iskolai kötelező olvasmányként ismertem meg. A kis Utassynak egyszer került a kezembe egy költeménye, az édesanyjáról írta, mindössze négy, öt szóból állt. És egyszerűen közönséges volt. Talán még trágárnak is nevezném, mert az édesanyjáról volt szó. Nagyra tartották ezt a pár szavas verset, de se jambus, se trocheus, se semmi lüktetés nem érződött ki a versből. Nem is volt az vers, csak egy megnyilatkozás. Akkoriban minden évben megjelent egy kötet versválogatás, a legjelentősebb költők verseiből. Gondolom, hogy a párszavas még nem eléggé érlelt vers lehetett, de mégis fölhívta magára a figyelmet, szerintem azért, amit leírtam. A laudáció nagy elismeréssel szólott a kis Utassyról, és meg vagyok győződve róla méltán, mert pályatársa méltatta, aki ismerte, látta őt költeni. A középiskolában nem láttuk költeni, a rakoncátlanabb diákok közé tartozott, nem számított neki meddig tart a kimenő, akkor jött meg, amikor befejezte a randevút, mert ő mindig udvarolt. Ezért a dologért fölnéztünk rá, hogyan lehet, hogy neki olyan hamar kiteljesedik, vagy beteljesedik a szerelme, és olyan hamar talál magának másik szerelmet. Irigyek nem lehettünk, nem ismertük a szerelmeit, titokban randizhatott, soha senki nem látta senkivel, tőle tudtunk meg mindent, pontosabban tőle és a szobatársaitól, őket beavatta szerelmi ügyeibe. Akkor még csak egyetlen koedukált gimnázium létezett Egerben, a tanítóképző helyén létesült, prepának nevezett gimi, amely a kollégiummal közös épületben volt, az északi szárnyban. A kis Utassy biztosan nem oda udvarolt, mert akkor láttuk volna. A Dobó fiúgimnázium volt, a Szilágyi, pedig lány. Egyszer nevelőtanáraink elhatározták, összehozzák a fiúkat a lányokkal táncestre, ahol én nem vettem részt, nem volt partnerem, meg rendes ruhám sem. De híre jött valaminek, és az a tény mindenkit meglepett. A kis Utassy, aki teli volt szerelmessel és szerelemmel, a táncesten egyedül maradt, és azt állítják azok, akik ott voltak, hogy nem is táncolt senkivel, noha szerelmei mind a Szilágyi lányok közül kerültek ki. Egy tény, a táncest után úgy döntött, többé nem beszél szerelmeiről még szobatársainak sem. Ígéretét szigorúan betartotta, hallgatott!