Velem mindig történik valami…Túlfutottam a falun, megálltam, tolattam, egy ipszilon, és hajtottam visszafelé. A kocsiút párhuzamosan vezetett a vasúttal, megállok az állomásnál, amit már egy pillanatra, mikor oldalra fordultam láttam, és kérdezősködöm. Ott találok idevalósit. Az állomás egy forgalmi iroda, meg a váróterem. Nem nehéz eligazodni, a forgalmista elvolt valamerre, üresen ált a hivatal, nem sok vonat közlekedhet mostanában. Be sem csukja az ajtót, elvihetnek valamit, aztán köszöntem. Mit is vinnének, itt a határszélen csak az itteniek szállnak le-föl, azok meg ismernek. Idevalósi kérdésemre nemmel válaszolt, tőle aztán kérdezhetek, csak a vasutat ismeri. Nemsokára indul egy vonat, én adom ki a jegyeket is, azért jöttem vissza a sütkérezésből, mert szép idő volt. Valóban a motorvonat valamivel arrébb várt az intő jelre, hogy az állomás elé gördüljön. Nem sokan lesznek, hétvége van, majd holnap reggel. Kifelé indultam, kiértem az autómhoz, amikor egy hölgy jött strandpapucsban felém. Ugye ön idevalósi? Nem, de ismerem a községet, valamikor itt nevelkedtem. Megmutatom az utcát, de vigyen el Pécsre, akkor nem kell vonatoznom, ajánlotta, nem volt ellenemre, beszállt mellém, és megtaláltam a keresett házat, megbeszéltem, amiért mentem, a hölgy a kocsiban várt. Akkor indulhatunk, de hová, mert csomag nem volt nála, kérdeztem. A vasútállomás mellett mindjárt, ott van a nagymama háza, bemegyek és jövök. Valóban jött, kerékpáron tolta a csomagját. Én nem vittem evvel az autóval soha kerékpárt, nem fér be, de erősködött, próbáljam meg, mert a vonat már közben elment. Hát erről nem esett szó korábban, de a próbálkozás sikerrel járt, igaz a hátsó ajtót pányvával kellett rögzítenem. Még a nevét sem tudtam, nem is kérdeztem, valahogy elmaradt az események sodrában. Elmondta, a nagymamát látogatta, aki kilencven fölött is ellátja magát, de a kertet, a zöldségest kapálni szükséges, és a fűnyírás is rájuk vár. Fölváltva jönnek a bátyjával, amikor tudnak. Nem veszem meg a házat, kérdezte hirtelen. De mennyiért kínálják? Milliókat emlegetett, nem jegyeztem meg, nem szándékom sem itt, sem máshol házat vásárolni, csak kíváncsi voltam. Most hosszú hétvége van, a gyerekek a Balatonra mentek az iskolával, este térnek haza. Pedig, ha megvenné, rendezni tudnám az életemet, kiköltözhetnék az albérletből, rámegy jóformán az összes keresetem, volt férjem uramtól semmit nem kapok, munkanélküli. Vártam a hazaérkezést, nem nagyon szóltam, nem is kérdeztem, csak azt hová vigyem. Az Angster utcába! Jó, de mutassa merre, nem nagyon ismerem a pécsi utcákat. Miért, maga most költözött a városba? Dehogyis most, nagyon régen, de jóformán mindig autóval közlekedtem, nem jegyeztem meg, csak a számomra fontosakat. Tízéves körül lehetnek a gyermekei, néztem most először figyelmesen rá, és ahogy mesélte, szülei meghaltak, se társi, se testvéri segítségre nem számíthat. Tud egyáltalán kerékpározni, viccelődtem jobb híján. Elértette, a sarokig elkerekezett, ott köszöntem el tőle, akkor tudtam meg, hogy Elvira a neve. Elvira, bírja ki, sokáig!