Velem mindig történik valami…Kedves ismerősünk a napokban, meglátogatott bennünket, ma megint itt találtam nálunk. A feleségen osztálytársa, régen látták egymást, nemrégiben ez volt az oka itt létének. A városból hazaérvén mentegette magát, előttem, túl sokat vagyok nálatok, nem unom, már megint itt látom, csak pár nap telt el megelőző látogatása óta. Dehogy is unlak, ha összeszámlálnád, mennyiszer láttalak az elmúlt pár évben, lehet itt léted gyakorisága eléggé alacsony, évente egyszer, ha eljössz, hát most így alakult. Nem tudom, miről beszélgettek megérkezésem előtt, most arról számolt be, milyen rosszul volt a Balcsin. Mindannyian allergiásak vagyunk, gyógyszerre, levegőre, etc. Mesélte, hirtelen rosszullét fogta el, bedagadt a torka, nem kapott levegőt, már a fulladás határán volt, végül valami oldószert vett be bajára, éppen hazaérkező lánya segítségével. És tudjátok mi az elképesztő, hogy azt hittem meghalok, és nem gondoltam Istenre, pedig istenfélő vagyok. Csak magamra gondoltam, és semmi másra, se gyerekeimre, se az unokákra, egyedül magamra. Úgy szégyellem a dolgot most utólag, vallotta őszintén a történteket. Egykorúak vagyunk, mi is voltunk ilyen rémisztő helyzetben, és mi is pontosan így jártunk, ne emészd magad, megoldódott a helyzeted, és így marad majd lehetőséged, magadon kívül másra is gondolni. Ne kívánd, hogy hosszabb időd legyen, az elmélkedésre, és mondtam a példákat. Háborús sérültek, természeti katasztrófák áldozatai, halálosan betegek reménykednek az utolsó pillanatig, nap nem telik el a világban, a vágyak beteljesülése, az életben maradás reményében, holott tudjuk, rövid ideig tartózkodunk itt az árnyékvilágban. Orvosok, természetgyógyászok segítenek, de a nagy igazság megmarad, ki így, ki úgy eltávozik és nincs visszaút. Tudom! Hát persze, hogy tudod, nem okosabb ebben a kérdésben senki. Még én sem, röpítettem felé szellemesnek tartott, öndicséretemet. Miklóssal tanakodtam az előbb, tőle jövök, ő volt az első orvos, akit felnőtt fejjel komolyan kellett vennem, és mit mondott, hmmm? Csak orvosra ne bízd magad, tudod, milyenek vagyunk, most idejöttél, beszámoltál róla, mint minden évben, elkapott az őszi bajod, hát mit tegyek? Segíts rajtam, bár asszisztensed, telefonon eligazított, de úgyis látni akartalak, ezért vagyok nálad. És mit mondtam neked tavaly, arra emlékszel még? Hát persze, azt mondtad, amit most, csak orvosra ne bízzam magam. Na látod, nem változtam meg az egy év során. Ő is átesett szívműtéten, mondtam is rögtön, és te kivétel vagy? Andráskám, ismerhetsz, amit mondok az a színtiszta igazság, de ha nem műtenek meg, akkor elpatkolok, nem volt más választásom, át kellett esni a műtéten. És képzeld, Csipszi, Miklós, aki ugyanolyan vallásos, mint te, pontosan erről elmélkedett, hogy csak magára tudott gondolni, merthogy rá is hirtelen tört rá az ő baja. Ő sem orvos volt akkor, hanem áldozat, akárcsak mindannyian! Újfajta gyógyszert írt. Hatásos lesz Miklós, kérdeztem tőle. Majd te megmondod, és akkor én is tudni fogom! Ezt válaszolta. Szerintem ő is úgy gondolja, ahogy te, ne orvosra bízzuk magunkat, Másra! Másvalakire!