Velem mindig történik valami…Az ellenfelet tisztelni kell, az ellenséget el kell pusztítani, szólt egykor Hemingway, aki újságíró, haditudósító, író, sok hölgynek kedveltje volt, és rajongott a vadászatért. Valamikor, még élt, bemutatták kubai házát a rengeteg vadásztrófeával. Tisztelte vadászzsákmány ellenfeleit, erről írta, a szinte egy óra alatt elolvasható, rövid mondatokba szedett, Nobel díjas kisregényét „Az öreg halász és a tenger”-t. Miért adhatta ezt a címet regényének, hiszen a nagy hallal, élete nagy fogásával küzdött az öreg halász, igaz a tengeren. A tenger színhelye volt küzdelmének, és ezért nagyon fontos tényező az öreg halász és a nagy hal küzdelmében. Tengernyi TV állomást lehet venni, a kábelen még többet. A legtöbb adó, legalábbis este, filmeket sugároz, többnyire külföldieket, még inkább amerikaiakat, és a filmekben a hős győz, a rossz elbukik, ennek így is kell lennie. A filmek zömében szerepel az elnök, aki aggódik, és dönt, ha szükséges, többnyire jó döntéseket hoz, akár úgy történt életében, akár másképpen, és jót tesz nemzetének, és másoknak is, függetlenül attól, azok a mások úgy érzik, vagy sem, a valóságban. Nagy ritkán magyar témájú filmekre is sor kerül, ezekben a filmekben, jórészt, mi magunk hozakodunk elő, az általunk hozott rossz döntésekkel, mint a “Hideg napok”, aztán elfelejtjük bemutatni a másik oldalt, a rossz döntések még rosszabb következményeit, a honfitársaink gyalázatos megkínzását, halálát. Írtak persze forgatókönyvet, és létezik film is, de nem vetítik a Kovács film után. Lássuk mind a két oldalt egy időben. Általam soha nem nézett műsorként futott nemrég a Heti Hetes, sok kiváló és gyenge ember szereplésével, akik szapulták a másik felet, most szomorúan tapasztalom, hogy ez a fél sem tud, remélem egyelőre, túllépni a másik fél kifigurázásán, és pont azok vesznek részt a műsorokban, akiket kifiguráztak, adott esetben újságíróként meghurcoltak, és akkor láthatóan nagyon féltek. Demokrata, Magyar Nemzet munkatársainak ígértek eltiltást, fenyegettek börtönnel, most visszaadják, mintha nem félnének, mintha nekik is ugyanúgy szabadna viselkedni, mint korábbi, mostani ellenfeleiknek. Vajon nem különbek náluk, vajon vissza kell adni azt, amit kaptak, kaptunk, vajon nem lenne jobb, egészségesebb megnyilvánulás, ha kifigurázás, kigúnyolás helyett az ellenfél tisztelete lépne előre. Bennem ellenérzést vált ki a választói tábor megerősítése érdekében átvett stílus, nem vagyok kíváncsi a Népszavára, a Hócipőre, a 168 órára etc., és most ebből szemezgetünk, mint a kitűnő humorista Peterdi Pál, aki összeszedte a hirdetésekből a „tücsköt-bogarat”, és nem kommentálta szerzeményeit, kinevetve a hirdetéseket feladókat. Igaz, akkor rádióadásban hallgattuk műsorát, nem láttuk az arcot, ami sokszor többet elárul, mint a szó. El kellene hinnünk, ami nem nekünk szól, avval nem kell foglalkozni, akiket érdekel, úgyis megveszik, olvassák a nekik szánt lapokat. Mi a különbség, az egyik, másik között, mi az, ami erőteljesen más és jó, tisztességes, becsületes, őszinte, összekovácsoló, egységgé szervező, hogy olyan legyen, ami egy irányba fordítja a bennünk lévő jó, tisztességes etc. még meglévő tulajdonságainkat. Egy országban élünk, munkálkodjunk azon, hogy megmaradjunk

mindnyájan, mert egyre kevesebben vagyunk, leszünk. Mi, magyarok, egyedül vagyunk a tengerben, akárcsak az öreg halász, és a cápák lezabálták a halunkat.