Velem mindig történik valami…Az országos hírű humoristával, mindenki nanybandójával, a Pécsi Nemzeti Színházban találkoztam második alkalommal. A Pécsi Jótékony Nőegylet akkor még ott tarthatta éves estjét, amelyet összekötöttek adományok gyűjtésével. Az egylet mindenkori tiszteleti tagja, az örökös, Mádl Dalma asszony, akkori köztársasági elnökünk felesége, aki elnönknévé válása előtt is jótékonykodott már, méghozzá sok helyen. Tiszteletre méltó tevékenységét az óta is folytatja. Az adományozók számára jeles művészek léptek föl a színpadon, Jordán Tamás, Balikó Tamás színi direktor, Demjén Ferenc, alias Rózsi, valamint nagybandó is a fellépők között volt, és megbotránkoztatott bennünket, engem legalább is erősen. Föllépését egy iszonyatos káromkodással kezdte, és a további mondanivalójával ezt a rettenetet igyekezett föloldani, ami megvallom, sikerült is neki. Megtapsolták, de nem emlékszem arra, hogy vastapsot kapott volna, nem felejtettük belépőjét. Hogy miért tette azt, amit tett, nem derült ki, megkapta a virágcsokrot, és távozott. Jordán Tamás az alaklomhoz illő prózát mondott, a színi igazgató úr a megható verset, József Attila, „Anyám” című versét adta elő, Táncosok jöttek még, és Rózsi, aki nagy sikerrel énekelt ez alkalommal is. Legvégül Kodály Esti Dalát mindannyian énekeltük. Nagybandót egy esküvői vacsorán ismertem meg ember közelből, egymással szemben ültünk, mint a vőlegény, pardon, akkor már férj szüleinek barátjaként, előkelő helyen, közvetlenül a boldog pár, és a szülők asztalának közvetlen közelében. Csak egy pincérjárásnyi távolság választott el bennünket a nászasztaltól. Násznagy nem volt, hát mi, nagybandó és jómagam szolgáltattunk olyan hangulatot, amit később is emlegettek. Ő cukkolt engem, és bennem párjára akadt, aztán jobbnál jobb megtörtént, vagy nem megtörtént sztorikat meséltünk. Szerénytelenül állítom megfeleltem, rajta legalább akkorákat nevettek, mint rajtam, az én sztorijaim legalább annyira megfeleltek a körülöttünk ülőknek, mint nagybandójé. Azóta megkomolyodtunk, és kölcsönösen elfogadjuk egymást, igaz jó ritkán találkozunk, véletlenül. Tevékenységét ismerem, kevesebbet foglalkoztatja a TV, a rádió, ír, és ideje nagy részét írással és tenisszel tölti, nagyon lelkes, párosban elmegy. Láttam játszani, nem a levegőbe beszélek! Most legutóbb a Jókai utcában futottunk össze, és mentegette magát, segíts, ki is vagy te, és vihogott, de komolyan. Megváltozott, meglöttyedt, és sietett, de nem rázott le, kísértem addig, amíg a kocsijához nem ért. A család vár rám, ne haragudj. Megértem, de kértelek valamire, nem reagáltál semmit. Jó majd adok a könyvemből. Valóban nem emlékezett, én akartam adni az enyémből, mondana véleményt. Hidd el, nem tudok foglalkozni semmi, és senki mással, egy regény kellős közepén vagyok, gyerekregény, és ha nem írok, akkor a könyveimet árulom, a hét négy napján, hétfőtől csütörtökig. Persze fellépésekkel kísérve. Meg a pészmékerem sem működik rendesen, cserélni kell a tápegységet, kimerülőben van. Odaértünk az autójához, na szervusz, ne foglalkozz velem, mondtam, nem is érdekel igazán a véleményed, de jó lett volna tudni, mire ő, őt sem érdekli igazából a művem, de ha ideje engedné, elolvasná. Barátsággal váltunk el, lehet, majd ismét találkozunk!