Kvartett
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. április 30.
Velem mindig történik valami…Te jó Ég! A ferencesek templománál vettem észre, az utcai szemüvegem van rajtam. Nagy hirtelenjében nem vettem magamhoz az olvasót. Majd lesz valami! Megérkezett a nyomtatóm, egy ezresbe került, hála a régi beszámításának, és új nyomtatóm végre, Mac kompatibilis. neki kezdtem a telepítésnek. Jól megizzasztott, de már futott a telepítő lemez, install, kikapcsolás, újraindítás, és kész. Lett volna, ha nem veszem föl a vonalast. András ugye jössz a horvát hetet nyitó estre? Nincs szándékomban, tíz perc múlva hét. Tebenned bíztunk, te vagy az utolsó reményünk. Gyere légy szíves nincs, aki lapozza a kottát, már Pesten is kerestük Király Csabát, fölsorolta az összes tanítványát telefonszámmal együtt, mindenkit fölhívtam, mind hazamentek a hétvégére. De föl kell öltöznöm, nem tudok autóval közlekedni a belvárosig, beletelik félórába, vagy még többe is, míg odaérek. Nem kezdődik nélküled a horvát hét! Meggyőztek. Ha Tudjman elnök annak idején nem úgy rajzolja be a határokat az európai fejesek előtt a szalvétára, akkor nem a Horvát Nemzeti Hét, hanem a szerb kezdődik ma, Pécsett. Tudjman elnöknek köszönhetem, horvátokkal találkozom ma este. Imre volt a vonal túlsó végén, a Művészetek Háza mindenese. Annyiszor segített, ha nem volt jegy, ha egyedül akartam megnézni egy kiállítást, bármit, ha kértem megtette a kedvemért. A vártnál is nagyobb szeretettel fogadtak, Szonja, a fogadást rendező már vitt is a művészekhez, angolul tudnak tájékoztatott menet közben. Előrement a színpad hátsó részébe, a művész, és a művésznők átöltöztek. Izgalmában maga után hívott, hogy bemutasson, én leszek a lapozó. A zongorista, már készen állt a bevetésre, a csellista és a hegedűs hölgyek öltözés közben nyújtották kezüket. Előkerültek a kották, Haydn, Dvorak, Matz, Piazzola műveivel készültek a Dubrovnik Zongora Trió tagjai. Nem rontottam el kedvüket rossz szemüvegem fölemlegetésével, megbeszéltük a tennivalókat, a Horvát Konzulátus küldötte szép bevezetőt mondott a zongorista rám nézett, kezdhetjük. OK! Én még ennyire összefirkált kottát nem láttam életemben. Az ujjrendek fekete ceruzásan, az ismétlések nem az eredeti nyomat szerint bejelölve, és mind más-más nyomtatásban. Rám nézett, aztán társaira, és belevágtunk. A második lapnál már előre nyálaztam az ujjaimat, már elfeledtem, hogy ők játszanak, és hogy közönség is van, a kotta, csak a kotta érdekelt és semmi más. Néztem a metrum előírásokat, a dallam ívelését, a balkéz játékát, füleltem a jobb kézre, és örültem a szünetjeleknek. Lement az első harmad, én is lejöttem a színpadról, és jól megtapsoltam magunkat, a második harmad után, a zongorista rám kacsintott, rendben ment minden. A harmadik rész egy Matz Elégiával kezdődött, már oda sem figyeltem. Piazzola aztán kitett magáért egy váratlan, gyors befejezéssel. Fölálltam, mintha lapoznék, a közönség hozzám igazodott, ők sem ismerték a darabot, várták, még következik valami. Tapsolni kezdtem, vastaps lett belőle, és a trióból kvartett. A zongorista összekulcsolt, magasba emelt kézzel búcsúzott.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése