Velem mindig történik valami…De fut az idő! Nemrégiben, tavaly decemberben arra a gondolatra jutottunk Józsival, hogy az idén, a 2010 évben, az Eu Kulturális
Fővárosa Pécs apropójából föllobogózzuk a várost. Nonprofit módon. Kitűzöm a Pécs városa és az Eu lobogóját a kertemben, egy kis táblát helyezek el a kerítésen, amelyen az áll, tegye ön is ugyanezt, és hívja Józsit telefonon, kér zászlókat és zászlótartó szerelvényt. Nem kalkuláltunk, úgy gondoltuk, sokan fognak jelentkezni, kitermeli a munkaráfordítást, a zászlótartó legyártását, az első néhány darabra rakott néhány forint haszon. A zászlókat és a zászlórudat beszerzési áron adjuk tovább. Két hónapja már, hogy kinn leng a magyar zászló, pécsit, eusat nem sikerült beszereznem. Gyártót szükséges keresni, mindjárt itt a nyár, jön a sok látogató, legyünk szépek, lobogósok. Minap tudtam meg, hogy az állami jelképek nyilvános elhelyezéséhez engedélyt kell kérni, vagyis nem lehet csak úgy, „óne veiteres” kitenni a ház homlokzatára, ha az utcafronton, az utca, a járda szélével egy függőleges síkban helyezkedik el. Engedélyre nincs szükség, ha az építmény, épület úgymond hivatalos. A felénk közlekedő gyalogosok, az első egy-két hét után már nem állnak meg kerítésünk előtt, nem néznek be az udvarra, érdeklődően, ki lehet az illető, akinél nemzeti lobogót lenget a szél. Följelentés még nem érkezett, remélem nem is fog, kerítésen belül megtűrik nemzeti lobogónkat. Nemrég volt március idusa, emlékezés nemzeti ünnepünk alkalmával ’48-ra. Takarékosság állami szinten, önkormányzati szinten, és „magánszinten” is. Nem kell viselni a kokárdát, hát nem viseljük. Aki netán díszesebb, nagyobb, ezért feltűnőbb kokárdát tűzött szíve fölé, rámeredtek rosszallóan, miért nemzetieskedik. Majdhogy szégyellnivaló dolgot tett a viselője. Idén levágtam a piros-fehér-zöld szalagból egy darabot, és hullámosan hajtogatva, biztosítótűvel tűztem kabáthajtókámra zászlónk szimbólumát, jóllehet a LIDL-ben bokrétásat is vehettem volna kettőszáz forintért. Eltelt két hét és még mindig ott van a kabát hajtókán a kis zászlócska. Második szomszédom, nyugdíjas egyetemi tanár, professzor emeritius, tegnap észrevételezte kitűzőmet. Elfelejtettem levenni, már túl vagyunk az ünnepen!
Nem, nem feledékenység, tudatosan maradt a kabáton a kitűzőm. Hát igen, miért ne, az amerikaiak is egész évben büszkén viselik, zakón, ingen, bézbólsapkán, farmerjük fenekén, és mindenütt, ahol csak lehet, fajra, nemre való tekintet nélkül, ismerte el. Hát igen a mi fiataljaink is az amerikai zászlós cuccokat vásárolják, sóhajtott még egyet. Alig mondta ki, máris közeledett egy fiatal, amerikai zászlós pólóban, amerikai zászlós bézbólsapkában, tisztelettel köszöntötte professzorát. Egy pillanatra fiatalúr, szólítottam meg.
Megkérdeztem, miért amerikai a zászlós a cucca? Olcsón, a vásárban vettem több pólót is egyszerre, csak ilyen volt, szívesen viselnék magyar zászlósat is, de a társaim biztosan kinéznének benne, amúgy meg nagyon is drágák! A professzor úr elsietett. A nemzeti jelképes pólók, meg nácik. ’10. 04. 11. Választunk, de mit?
2 megjegyzés:
Azt a nemzeti zászló minden nap megnézem, kétszer. Nagyon jó, hogy ott van! Bár másutt is lenne, mindenütt!
Nem Gariella küldte, hanem László, Vincze László...
Megjegyzés küldése