Velem mindig történik valami…Nem szeretek golyóstollal írni, mert olvashatatlanná válik az írásom saját magam számára is. Elcsúszik a papíron a golyó, nem kapnak íveket betűim, csak a nagybetűket sikerül ügyesen, de főleg lassan megrajzolnom. Ha száguld a gondolatom, és rögzíteni szeretném, csupa elhúzott vízszintes karakter nélküli karakterek kerülnek ki a kezem alól. Ez okból kifolyólag, amióta eszemet tudom, tintás tollal írok, gyerekkoromban nem is létezett golyóstoll ott, ahol mi laktunk. Rákoséktól, Édesapa volt tisztiszolgájától, kaptunk egyszer karácsonyra golyóstollat, amit oly nagy becsben tartottunk, hogy nem engedték használni a szüleink az iskolában. Amikorra felnőttünk a golyóstoll megbízható használatához, besűrűsödött a benne lévő festék, amit cserélni csak a városban lehetett. A tolljavító iparos-hölgy egy hosszú tűvel belenyúlt a kiszerelhető patronba, kinyomta az apró golyóbist. Aztán egy szerkezettel a kiszedett golyó nyílásán át festéket nyomott a patronba. Az eljárás sikeres volt, a golyóstoll írt, de olyan lassan száradt a festék a papíron, hogy állandóan elmázolódott. Magyar honfitársunk, dr. Bíró találmánya a mi családunkban nem lett sikeres. A golyóstoll szép, míves házát sokáig őriztem, míg aztán az egyik költözködés alkalmával nyoma veszett. Pedig micsoda érték lenne ma, az első magyarországi golyóstollak egyike. Emlékké vált! A mai patronos töltőtollak praktikusak, a patronokat az ember zsebre vágja, aztán, ha kifogy a tinta, kicseréli az újra a használtat. A csere után egy kicsit rázogatni kell, mert a patronba egy kis levegőbuboréknak kel bejutni, csak ily módon ered meg a tinta. Ezúttal fehér, fényes burkolatú album fölött ráztam tollamat, és öt picike pötty esett az album lapjára. Fényes a papír, vizes szivaccsal letörölhető, gondoltam, de egy elkent pacni lett belőlük. Erről jutottak eszembe Rákosék és az ajándék golyóstollak. Emese, mit látsz ki a pacniból, kérdezetem fiatal ismerősömet. Én, „tücsköt”! Megfordítottam az albumot, és te Miklós, ő Emese munkatársa. Én, „széket”! Aztán én következtem. A tücsökre nekem „megadom magam”, a székre „osonás” jött be. És jöhet Rohrschach is!
Emese jó kedélyű, nemrég érettségizett, csinos, sok haverral barátkozó, evezős kiránduló, természetjáró fiatal. Miklós valamivel idősebb, visszafogottabb, már fix kapcsolattal rendelkező, lassúbb mozgású, megállapodott fiatalember. Jómagam olyan vagyok, amilyen. De érdekes, nekik tárgyak jutottak az eszükbe hirtelen nekem, pedig mindkét esetben egy-egy folyamat, jelenet, esemény, vagy valami hasonló. Ha pszichológus lennék, nagyon komoly következtetéseket vonnék le. Megállapítanám azt, hogy aki idősebb másként gondolkozik, mint a fiatalok. Nem a gondtalan percről, percre az életet élvező, ezért tárgyakban gondolkozó személy, hanem a sok-sok tárgyból összeálló, folyamatokban és nem metafizikus szemléletben leledző, az életet már megjárt, meditáló valaki. Persze mivel nem vagyok pszichológus, azért még gondolkodhatom úgy, mintha az lennék, hiszen pontosan azt gondoltam, amit a pszichológus gondolt volna, tehát az vagyok!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése