MÉMadás
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. április 29.
Velem mindig történik valami…Már azt hittem semmi nem történik velem, de történt. Abbahagytam a vasalást, mert eszembe jutott, hogy mi mindent visz az emberfia a sírba, ha megtörténik az elkerülhetetlen. Őrületes fáradtság vett rajtam erőt, tudtam, meg is van rá az okom. Hetek óta gyötör az álmatlanság, és nem az éghajlati viszonyok alakulása az oka. Más! Betelt az agyam! Ritkán fordul elő, ám most ismét megtörtént. Haladok fogantatásom óta a sír felé, ezt régóta tudom. És egyre többet hallom, ettől, vagy másik ismerősömtől, temetni „volt”, és nem „jött”, és nem Caesart, mint Antonius annak idején. Lejárt a Caesarok kora, hanem egyszerű, hozzám hasonló embereket. Nem vagyok egyedül gondolataimmal, azonban ezek a sajátoméi, nem máséi. Pierre Ronsard leírja negyven éves korában, ezután minden nap a halálra, az elmúlásra fog gondolni, de nem adatott meg neki az a kegyelem, hogy hamar elmúljon, még hetven évesen is írogatta szép szerelmes verseit az udvarhölgyek számára. Verselni sem tudok, de szeretném, ha a MÉM-ek titkát mielőbb megfejtenék. Hihetetlen mennyiségű ismeret, tudás veszik el naponta, és kerül a földtakaró alá, rövid időn belül a sírrablók már csak a tárgyi emlékeket találják. Persze azok is beszédesek, de régészeink, néprajzosaink is elmúlnak és az ő tudásuk is sírba vész. Viszik magukkal, maguknak. Szeretném legalább az enyémet megosztani másokkal, de ebben a rohanó világban inkább terhére vagyok embertársaimnak. Úton, útfélen próbálom osztogatni, amim van. Csak szemelgetnek, mint régi kollégáim, akik előrehaladásuk érdekében szívesen fölhasználták, sokszor ellenembben az átadott ismeretet. Az emberismeretet is átadtam, és ha észrevettem használják, örültem. Aminek nem örültem, csupán az a méltánytalan dolog, hogy elfeledték megemlíteni, kitől is származik a gondolat, a módszer, a tudás. Ja, a tudás az talán nem, hiszen mindig is azt kaptam vissza, ők öntötték testbe a készen kapottakat. Valóban én adtam a formát, de a tartalmat nem. Kolléganőm, országos első díjat nyert, a bianko üzleti terv ötletemmel. Ilyet még nem látott a Magyar Világ. Márta, meg a beosztottja, kitöltötték a cég számaival a Biankó Csekket. Pénzt, elismerést kaptak érte. Országosat! Szakmai életrajzukban ott díszelgett az országos elismerés. Az újságból tudtam meg sikerüket. Természetesen örömmel gratuláltam, és kértem egy példányt pályázatukból. Másolatot sem kaptam. De választ megalapozottat! Ők és nem én, készítették pályadíjnyertes dolgozatukat. Önállóan! Márta adjunktus, társa banki vezetővé lett. Mártával két hete, egy temetés után találkoztam. Főnökünket temettük, akinek beajánlottam beosztottamnak, osztályvezető lett belőle. Nyájasan üdvözölt, mint mindig, a megszokott módon, ha kettesben voltunk. Mert, ha nem, akkor másfelé fordult, amit nem jó szívvel vettem, eltűrtem. Legyen övé a dicsőség, és lelkiismerete! Kedvezményes nyugdíjas lettem, volt első szava, és tanítok az egyetemen újságolta boldogan. MÉM-et adtam! Remélem a MÉM-kutatásba vetett hitem, valósággá válik, sokan kaphatnak, az én MÉM-emből is.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése