Másodpercek
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. április 15.
Velem mindig történik valami…Minden nap egy újrakezdés lehetőségét rejti magában, ritkán tesszük meg, hogy élünk evvel a lehetőséggel. Életünk nagy eseményei, fordulópontjai, megmaradnak emlékezetünkben, a mindennapok kis történései kevésbé. Pedig érdemes rájuk figyelni. Másodpercek, percek, órák, napok sorakoznak egymás után. Mire elég egy másodperc, az autósok nagyon sokszor tapasztalják, de nem tulajdonítanak jelentőséget a másodpercnek, ha nem történt meghatározó élmény. Egy félrerántott kormánymozdulat, egy figyelmetlen lépés, akár életet követelhet. Milyen sokáig tart a másodperc, ha ránk tör a rosszullét, segítség híján percek alatt elveszik az élet. Vannak másodpercek, amelyek örökre belevésődnek emlékezetünkbe, lehetnek rosszak és jók is. Régóta vezetek gépkocsit. Ha egyedül vagyok a járműben, előfordul, elengedem a kormányt egy másodpercre, hosszabban megnézem a külső látnivalókat. Csak később tudatosul bennem felelőtlenségem. Mindent másként élek meg, ha tele a kocsi. Hazafelé tartottunk a húsvéti szülőlátogatásból, átvergődtünk Budapesten, fölszabadultan engedtem a sebesség varázsának, már csak százötven kilométer, alig van forgalom, nemsokára otthon leszünk. Gyermekeink a hátsó üléseken álomba szenderültek, gondolataim a vezetéstől el-elkalandoztak. Eszembe jutott, hazaérve kipakolás az autóból, aztán meg másnapra, ha dolgozni megyek, mit akarok összekészíteni. A lassabb járműveket egyre-másra megelőztem, szembejövő forgalom nem volt. A mai napig álmodom arról az esetről, ami majdnem életünkbe került. Ritkán léptem át a sebességkorlátozást, akkor éppen nyolcvan volt a megengedett sebességhatár az országutakon. Jóformán senki nem tartotta be, az újabb autók kívánták a nagyobb sebességet. Hosszú, lapos emelkedőn haladtunk, előzésbe kezdtem, van idő a gyorsulásra, szabad a pálya. A biztonság érdekében jól kitértem baloldalra, és ráléptem a gázpedálra. Ismertem járművem, egy kicsit lassúbb, mint a megelőzendő, de lesz idő a gyorsulásra. Már egymás mellett haladtunk, amikor észrevettem, a másik is gyorsulni kezd. Visszakapcsoltam egy fokozattal, és fenékig nyomtam a gázpedált. Aztán egy pillantást vetettem oldalra, hátha észreveszi a másik, mellette vagyok, és utamra enged. Nem találkozott tekintetünk, a másik meredten markolta a kormányt, fölrémlett bennem, nem engedi, hogy megelőzzem. Autóm fordulatszáma a maximumon volt, ha az előzést be karom fejezni, sebességet kell váltanom, muszáj a magasabb fokozatba kapcsolnom, vagy lemondok az előzésről. Váltottam, leesett a fordulatszám, újból beletapostam a pedálba, és rémülten vettem észre az emelkedő tetején egy felénk tartó, sebesen közeledő harmadikat. Fékeztem, már ismét láttam oldalt a vezető fejét, lassul a kocsim, de a szembejövő sebessége nem csökken, mindjárt itt lesz, másodperceken múlik, mi lesz a végkifejlet. A mellettem lévő is lassítani kezdett, talán engem akart segíteni, hogy az előzést befejezzem. A három kocsi egymás mellé került, és megúsztuk a találkozást. Új másodperc, perc, óra, nap…
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése