Velem mindig történik valami…Húsz, harminc, negyven…hetven százalékos leértékelés a ruházati áruházakban, és máshol is. Mihez képest, hát a száz százalékhoz képest. Miért lehet ezt az elképesztő leértékelést megtenni, hát azért, mert jön az újabb, újból kezdődik a szezon. A tavaszi kollekció persze száz százalék, vagy az is már valaminek a százaléka. A turkálókban hibátlan árukat talál magának a turkáló, kilóra mérik, vagy darabra, egyre megy, megéri annak, aki a turkálót üzemelteti. A minap az orrom előtt húzták ki a turkálnivalóval teli zsákokat. Egyiket a másik után, nem tudtam a járdán továbbhaladni. A tulaj mozgatta az embereit, gyorsabban, mert délutánra már az ország másik végében kell lenniük. Most péntek van, amikor odaérnek, az ottani turkálóban szépen szortírozzák a zsákokban megérkező ruhaneműt, és ott is elkezdődhet a turkálás. Pénteken délután az elsőként érkezőknek száz százalékot kell fizetni, aztán a hétfőn érkezőknek már engednek a száz százalékból, naponta tíz százalékot, egészen péntekig, mert onnan is továbbkerül a turkálnivaló. És mi lesz a maradékkal kérdésemre a tulaj azt válaszolta nincs maradék, de az utolsó darabokat is száz százalékért próbálják értékesíteni, a turkálók aztán elviszik az egész turkálnivalót. Mihozzánk a gazdagabb országokból érkezik az áru, aztán a tulajdonos viszi a szegényebb helyekre az egyre kevesebbet érő, de mindenhol száz százalékért eladandó szállítmányt. Engem is elragadott a hév néhány évvel ezelőtt, pedig nem is volt szükségem a turkálnivalóra, de annyira újak voltak és annyira olcsók a száz százalékhoz képest, hogy vásároltam. Most majd bedobom a gyűjtőládába a nem használt, olcsón megvett, de mégiscsak pénzért vásárolt fölösleges holmimat. Mennyit változott a világ ötven év alatt! Gyerekkoromban Tóth, gúnynevén Tódor Pista bácsi varrta első hosszú nadrágomat, a háború utánra megmaradt végvászonból.
A háború előtt végvásznakat vásároltak, és mindenki varratta a ruháját. Pista bácsinak mindenféle ruhaneműhöz egyetlen szabásmintája létezett, azt alakította arra a formára, amilyen a megrendelőre illett. És nemcsak úri szabó, hanem női szabó is volt egyidejűleg, Az állt a cégérén, hogy Tóth István, úri és női szabó mester, hozott anyagból is dolgozom. Pista bácsinál kínálat is létezett, igaz, hogy csak kétféle, sötét és világos. A sötét ünnepi alkalomra, a világos mindennapi viseletre. Addig viseltem a nadrágomat, amíg lehetett, ha bepiszkolódott, akkor tisztítóba adtam, mígnem egyszer kiégett a cigarettától, de Pista bácsi a foltot is elkészítette. Aztán megjelent a konfekció, Pista bácsi már nem varrt új ruhát, csak foltozott, még később föladta az ipart, és kis földjén gazdálkodott, a fiát abból iskoláztatta. Ötven év eltelt és ma a gyűrött, meg a rongyos ruhákat árulják. Száz százalékért, az üzletekben, és nem a turkálókban! A turkálókban nem lehet gyűrött, rongyos ruhához jutni, még száz százalék fölött sem. A gyűrött, a rongyos lett a divat. Lehet, hogy mégsem viszem el turkálóban vásárolt ruháimat, megvárom, amíg lerongyolódnak rajtam.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése