Velem mindig történik valami…A mesterséges intelligencia nyomait vélem fölfedezni Ford Fiesta kocsimon. Időnként ugrál, amikor sietni szeretnék. Ezt a tulajdonságát egy rövid leállással orvosolni tudom. Mindentudó, összehajtható kombinált fogómmal meglazítom az akku egyik pólusának szorítócsavarját, leválasztom, majd újból odaerősítem a helyére. Autóm, magához tér, ismét én irányíthatom. Másik tulajdonsága abban nyilvánul meg, ha nagyon igyekszem, és igénybe kívánom venni, már induláskor megmakacsolja magát, robban egyet, aztán már csak kattogást hallok, a motort nem tudom elindítani. Állítólag nem hozzávaló akkumulátort vásároltam, és ennek következménye, hogy nem indul a motor. De nem mindig tesz így, csak akkor, ha nagyon sietek, és szükségem lenne a gyors haladáshoz. Ha ráérek, rövid ötperces töltéstámogatással vidáman indul. Az újabb autók tele vannak elektronikával, a szakszervizek munkatársai számítógéphez kapcsolják a járművet, és a gépről olvassák le a diagnózist. Már próbálkoztam szerelő ismerősömnek anamnézist mondani, de itt csak a diagnosztizáló PC a járható út. Kellett nekem újabb autó! A Sierrám soha nem hagyott cserben, nem is beszélve S100-as Skodámról, amit saját magam megszereltem, ha fölforrt a víz, szétrepedt a vízcső. Nem kell termosztát, kiszerelhető, a vízcső, pedig szigetelőszalaggal körbetekerve, kibírta a hazautat.
Temetésre igyekeztem, intelligens Fiestám tudta sietek, hát nem indult. Az egyik busz, az orom előtt ment el, a másik negyedóra múlva érkezett, a virágos lassan kötötte a csokrot, tíz percet késtem, a tervezett rátartás fölemésztődött. A egyházi szertartás véget ért, kifelé jöttek a tisztelők, az elhelyezett koszorúkat, csokrokat fölmarkolták a feketeruhások, az enyémet a puszta földre helyeztem, és rövid főhajtásom után, odamentem a családhoz kondoleálni. Aztán beálltam a menetbe, úgy középtájon, az ismerősök közé, és megsuttogtuk egymásnak mondandónkat. Hátunk mögött a ritkuló menetben már suttogni sem kellett, úgy volt, mint minden temetésnél, elől a szomorú közelállók, a menet végén a hangosan beszélgető kívülállók. Társam említette itt volt, igazgatónk is, de a gyaloglást nem bírta, nem jött el a sírhelyig. Egy kézfogásra sem találkozhattam vele. Pár nap után fölkerestem, tudom beteg, hát estefelé csöngettem föl hozzá. Gyere be, nem zavarsz szólt a kaputelefonba. Jól nézett ki, kívülről! Elsorolta bajait, az utóbbi tíz évét lakása és valamely gyógyító intézmény között töltötte el. A beszélgetés feledtette fájdalmát, fulladása oldódott, már mosolygott, aztán jókat nevetett azokon a dolgokon, amiket a sors rá mért. Bánya, iskolák, szovjet hadi képzés, bánya, városvezetés, vállalatvezetés, Kvéder, Rákosi, Vass, Pulai, Gáspár, Nagy, Jerszi, Schiller, Németh, Szabó, Mátyás, Hatvani, Tatár, Schmalz, Kisteleki, Kilár, Sántavi, Petke, Bobula, jómagam, Szocdem, Mdp, Mszmp, Mszp, Mdf és még kik, mi minden! Nevek, kapcsolódó történések. És itt vannak a megszolgált nyugdíjas évek. Telnek betegen. Csak hallgatnom kellett egy sokat próbált ember és kapcsolatainak történetét. Ránk sötétedett az idő!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése