Velem mindig történik valami…Néhány óra múlva csend lesz. A törvény szerint. Mintha lehetne szabályozni az emberek gondolatát, cselekedeteit, úgy általában. Most kilenc óra van, és a környékünkön nem lesz csend, mert a fölöttünk lévő két egyetemi kollégiumban a csend hajnalhasadáskor kezdődik, amikor a kakasok faluhelyen, ha vannak még, kukorékolni kezdenek. A fiatalok akkor elmennek, lefeküdni, és ki hogyan bírja, másnap úgy kel föl a vizsgaidőszakra készülődni. Ismerőseim megkértek, persze szívesen megtettem, ne most kérjek különleges dolgot a sokszorosító kisüzemben, mert rengeteg munkájuk van, egyre másra jönnek a szakdolgozatok készítői, a végzősök, köttetni, minden percük arra fordítódik, hogy a diplomához elengedhetetlen beadási határidő betartassék.
Nem is erősködtem, ráérek, nekem már van diplomám, dicsekvésképpen, több is, tudom mit jelent rátenni az i-re a pontot. Egyik diplomám védésekor, a szakdolgozattal gyűlt meg a bajuk a Bíráló Bizottság tagjainak, nem elégedtek meg a fölsorolt szakirodalmi hivatkozások számával. Az adott helyzetben, a megelőző történések következtében úgy döntöttem, a gyors válasz lesz a kielégítő. Fölsoroltam nem magyar ismerőseim neveit, volt belőlük jócskán, úgyhogy leállítottak fölsorolás közben, köszönjük elég lesz. A szakmai kérdéseket nagyrészt megválaszoltam, de nem voltam biztos a jó eredményben. Kiküldtek, majd szólítanak, a Bizottság értékelni kívánja tevékenységemet. Eltelt a szokásos húsz perc, még tanácskoztak, én várakoztam szorgalmasan. Már sokallani kezdtem a várakozást, rossz előérzetem volt, ami azonban nemsokára tévesnek bizonyult. A bírálók elfogadták feleleteimet, helybenhagyták a szakdolgozatomra ajánlott osztályzatot. Ronkay professzor, aki a szakmában nemzetközi szaktekintélynek számított, kiegészítő megjegyzést fűzött az általános bírálathoz. Megmondanám, hogy az általam fölsorolt nevű szakértők, hol működnek, nem hallotta egyikőjük nevét sem, igaz ő már, mint nyugdíjas professzor tölti be a Bizottságban az elnöki posztot. Őszintén megválaszoltam kérdését, Karl Marx Stadtban, Drezdában, Grácott, meg Kanadában. Való igazat mondtam, valóban ott éltek, és a szakmában dolgoztak. Professzor úr kiegészítő megjegyzése úgy hangzott, különösen elismeri szakirodalombeli jártasságomat. Elbocsátottak, de az óta is szégyellem magam előtt magam. Diákkoromban nem lettem volna ilyen slágfertig, a közel tíz éves élettapasztalattal a hátam mögött már megbizonyosodtam arról, hogy a szakdolgozat, és az osztályzat csak a kezdete a szakmai munkának, később jönnek a megpróbáltatások. Csend, kampánycsend lesz nemsokára, pár óra az egész, utána jönnek a megpróbáltatások, mi lesz a végső eredmény, mit válaszolnak majd a politikusok a fölsorolás utáni években. Arra gondolok, mire futja majd a bizalomból, mi valósul meg a csend előtti munkából, mire lesznek képesek a második diploma birtokában. Ronkay professzor bizalma jogos volt!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése