Velem mindig történik valami…A technika, különösen a jelátviteli technika hihetetlen mértékben fejlődik, vele együtt az innen-onnan érkező hírek számossága és azok megjelenítése, „közkinccsé” tétele hatványozottan. A fejlődés megállíthatatlan, vevő van a technikára is, a hírekre is. Magyarországon, ha reggel fölülők az egyik pesti IC-re, és eszembe jut valami elképesztő butaság, amit megosztok utastársaimmal, már aznap este, visszafelé utamban hallom a pécsi IC-n, mi is történt a városban, amit biztos hírforrásból tudnak. Az is elképzelhető, hogy az esti kiadású hírmagazinok, már tényként, munkatársukra hivatkozva, aki ott volt az esemény színhelyén, közlik azt, amit reggel utastársaimnak meséltem. Állítólag több a működtetett mobiltelefonok száma, mint a felnőtt lakosságé. Fiatalok, középkorúak és a nagyszülők is rászoktak használatára, ha fölülnek a városi buszra, azonnal előveszik készüléküket, és közlik, avval, aki éppen elérhető, hogy éppen most szálltak föl a buszra, nemsokára odaérnek, ahová igyekeznek. Magam is kerestem már hozzátartozómat, mobilkészülékemen, aki pár méternyire tartózkodott tőlem, ha körbenézek egészen biztos, észreveszem. A napilapokban, hetilapokban egyazon hír olvasható más-más tálalásban. Már nem járatok újságot, a TV hírcsatornáiból megtudom a meg nem történt eseményeket is. Nemrég, saját szememmel láttam, a székszomszédom kezében tartott bulvárlapban, hogy a közel száz évvel ezelőtt jéghegynek ütközött, és elsüllyedt luxushajó, a Titanic, nem süllyedt el, pontosabban nem a Titanic süllyedt el! Nem kellett a szemem mereszteni, hatalmas betűkkel szedett headlineként ott mutogatta magát, éppen csak oldalra pislantottam. Gyerekként nagymamámmal vitatkoztam, sőt fogadást kötöttem vele teljes zsebpénzem rátéve, az óriásgőzös katasztrófája ’910-ben, és nem ’912-ben következett be. Vesztettem! Ötven forintom bánta, amit aztán nyaralásunk leteltével visszakaptam tőle. Ám, az egész nyaralás alatt nem vásárolhattam egy gombóc fagylaltot sem, az unokatestvérekre voltam utalva, tőlük könyörögtem ki egyet-egyet. Nagymama bizonyítékként elővette a korabeli újságokat, amelyekben rézkarcos képeken mutatták be a borzalmakat. Ma is szemeim előtt lebeg a csónak szélébe kapaszkodó fuldokló, akinek kezére az egyik matróz evezőlapátjával hatalmas ütést mér. A csónak, zsúfolásig tele volt, nem kockáztatatta sem a maga, sem a menekülők életét, vesszen inkább az egy!
Ezek szerint nem a Titanic roncsait fedezték fel a kutató búvárok, a korabeli sajtóban az ellenlábas KÉK SZALAG-ot nyerni akaró, terjesztette el a hírt, hogy megtarthassa az Atlanti óceánt leggyorsabban átszelőnek járó dicsőséget? Ezek szerint némi igazam nekem is lehetett a nagymamával folytatott vitában, noha úgysem tudom az el nem fogyasztott fagylaltgombócokat pótolni, úgyhogy nem hiszem el a fölröppentett hírt. Szerintem akkoriban még érvényben volt a „Deák Ferenci” intelem, legyen a sajtótörvény rém egyszerű, ne lehessen mást írni csak az igazat! Ajánlom figyelmükbe mai szerkesztőinknek is Deák Ferenc nézetét.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése