Fotonélet
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. február 21.
Velem mindig történik valami…Az öröklét volt számára minden, amit tudott, nem volt számára kezdet és nem volt vég, nem tudta mióta van, és nem is tudta föltenni ezt a kérdést, mert idő számára nem létezett. És nem létezett más sem csak a sötétség, amelyet mindenfelől érzékelt, de azt sem tudta mi is az a mindenfelől, hiszen számára minden sötét volt. Amit érzékelt az csak erősebb és gyengébb vonzódás volt valami iránt, amely úgy gondolta, ha ő nem lenne, a vonzódás akkor is lenne, talán valaki más számára, akit nem ismert, mert a sötétség mindent elfedett, látni egyébként sem tudott, hiszen a vonzódáson kívül semmi mást nem érzékelt. Úgy gondolta teljesen egyedül van, és egyedül is marad, az idő számára nem létezett, nem is tudta mi az idő, és ha tudta volna, akkor sem tudott volna mit kezdeni vele, ő lett és van és úgy gondolta lesz is, de mikor lett, és meddig lesz erre nem tudott választ találni. Vagyis örökké van. Csak a vonzódás, volt ismert számára. Nem találkozott senkivel, nem is tudta kellene e találkoznia, hiszen örökléte óta soha nem fordult elő a találkozás, semmi tapasztalata nem volt arról mi is történne, ha találkozna, talán egy olyan valakivel, mint saját maga. Csak ez a sötétség szűnne meg, hogy lássa kihez, mihez vonzódik, hol gyengébben, hol erőseben, minden szabálytól mentesen, véletlenszerűen. Szabályt sem tudott alkotni, hiába érzékelte a vonzást, és mindig csak vonzást érzett, azt is úgy, hogy az erős vonzódástól jobban eltorzult, mint a gyengébbektől, ebből állapította meg, hogy más és más lehet, akihez vonzódik. A torzulását fogja fölhasználni, és akkor majd többet tud környezetéről, ha rendszerezi. De föladta ezt a reményét is, hiszen hol így, hol úgy változott alakja, és a rettenetes sötétségben a hol, a merre értelmét vesztette. Már-már letett szándékáról, amikor mégis történt valami. Egy villanás volt csupán és ez alatt a villanás alatt része lett valaminek, úgy tűnt örökkévalósága mégis megszűnik, része lesz valaminek. Öröme nem tartott sokáig, élt egy ideig, majd hirtelen ismét egyedülivé lett, az a parányi villanás megismétlődött, és újból belezuhant a sötétbe. Elkeseredett, és arra vágyott, hogy ne legyen örök. Vágya beteljesedett, egy erős vonzódás kialakulását érezte torzulásain, amelyek immár egyenletes torzulások voltak, a vonzódás olyan erőssé alakult, hogy lassan sejleni engedte apró részletekben azt a villanást, amit rövid élete alatt már tapasztalt. Az átható világosság felé szeretett volna törekedni, és lám kívánsága úgy látszik, valósággá válik. Mennél erősebben hatott a vonzás, annál inkább derengeni kezdett a sötétség, lassan fölsejlettek más valakik is, noha magához hasonlót nem vélt fölfedezni. Nem is vélhetett, hiszen ha léteznének is, ugyanabban a helyzetben lehetnek, mint ő, ugyanúgy éreznék a torzulást, egymással nem kerülhetnek kapcsolatba, az azonos erősségű vonzás mindegyiküket egyen-formán érintené. A vonzás már elviselhetetlenné fokozódott, amelynek ára a világosság megszületése lesz, egyre inkább valósággá válik, új élete kezdődik, a kívülállók számára nagy, fekete sötétségben.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése