Stigmák
Bejegyezte:
drpetreandras
| 2010. február 25.
Velem mindig történik valami…A életünk kis változásait észre sem vesszük, jönnek, mennek, a nagyobbakat igyekszünk legyűrni, az igazán nagy változás katarzis után következik, akár magánszemélyek, akár nemzetek, akár a Föld életében. Sokan várják 2012-tőt, mondván megjósolták, nagy baj fog bekövetkezni. Pár évvel ezelőtt a Domonikánus Házban egy hozzáértő könyvbemutatóján hallottam először a 2012-tes dátumot, újabb, minden eddiginél jelentősebb energiaválság, környezeti katasztrófák, kezelhetetlen betegségek, járványok sújtják majd az emberiséget. Az állatiságot, növényiséget nem említette az előadó, noha nélkülük emberiség nem létezhet, avval nem foglalkozott, nem a szakterülete. Diagramok sokaságát mutatta be, az elmúlt tényadatokkal, és az általa meghatározó személyiségek, Tudományos Elemző Társaságok jövőbe mutató kivetítéseivel, extrapolációival. Csend követte az előadást, a hallgatóság elszomorodott, mi fog velünk történni öt év múlva. Az előadó, sikerén fölbuzdulva, még folytatta volna, de megállítottam, és hozzászólásra jelentkeztem. Nem cáfoltam igazságait, az elmúlt időszak diagramjait, noha Churchill óta tudjuk, mindent kozmetikáznak, amit közreadnak, ma is tapasztaljuk a „köz” véleményének befolyásolására a tények elferdítését. Fölálltam, és próbáltam a szomorú hangulatot oldani, biztatást adni, hogy jóllehet az előadó nem mutatott be kiutakat a nagy bajból, ami majd bekövetkezik, ám én úgy gondolom, vannak, és de jó lett volna, ha arról is hallunk valamit, hogy az ember mit tud tenni a baj bekövetkezésének fékezése, netán megállítása érdekében. Amikor majd mindannyian összefogunk, megoldjuk a bekövetkező katasztrófa következményeit, akkor segítünk leginkább egymáson, ha a magunk baja összeesik a máséval. Így volt ez a múltban is, és így lesz a jövőben is, még hozzátettem az élet nem fog kihalni, de lehet, hogy majd az emberiség hiányában folytatódik. A hallgatóságra néztem, viszonzatlan gondolatú tekintetekkel találkoztam. Nem sok példányt kellett dedikálnia a szerzőnek, remélem nem miattam. Antikváriumok előtti papírdobozban nézelődtem, a tűzrevaló könyveket árulták becsületkasszával, 100, 200 forintos egység áron. „Lukács evangéliuma” ragadta meg tekintetem. Fekete, stílszerű kötésben, a szerző Kurucz Gyula. Az ötvenes évek tragédiáit, emberi gyengeségeit, kétkedéseit, hitványságait, dolgozta föl a szerző. Kiss Lukács, kovács szakmával rendelkező, becsületes, megtévesztett paraszt fiú, az ÁVO-nak jelentő, megtévedt pap, a becsületes, az eszmében hívő, ezért likvidálandó elvtárs, és a mindvégig hagyományait őrző kovácsmester, Kiss Lukács inaskodott nála, a főszereplők. A csalódások, megvilágosodások Kiss Lukácson jézusi stigmákat hívnak elő, az utolsó, a dárdadöfés, mestere házában elkövetett öngyilkossága előtt jelenik meg testén, a nyakas kálvinista presbiter nem tud már hinni neki, nem fogadja vissza. Mesterét gyilkosságért letartóztatják! Kurucz Gyula már nem él, de honlapja túlélte. Írtam neki az éteren át, gyűlnek a stigmák, akartam volna mondani neki!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése