Velem mindig történik valami…Sokadik kiadást megért útikönyv a „Mecsek”. Amikor kezembe került, érdeklődéssel lapozgattam, nem erről a környékről származom, nem itt töltöttem gyermekkorom, de munkatársaim rajongással beszéltek a vidékről. Más lehetőség nem lévén, családostól, barátokkal elindultak vasárnap korán, és késő este értek haza a kirándulásokról. Az útikönyvet dr. Oppe Sándor pszichiáter, a Mecsek Foto Klub elnöke, apósomék jó barátja szerkesztette, írta. A hegység őstörténetétől kezdve, a faunáig, a forrásoktól a pihenőhelyekig, az egynapos túrától a többnapos ajánlatig minden szükségeset megtalált az érdeklődő a több száz lapos, kezelhető méretű könyvben. Egyik vasárnap, apósommal kettesben kerestük föl Kisújbányát, neki rokonsága lakott régen a faluban, akkor, amikor még iskola, bolt, postahivatal, plébános, igaz, hogy csak alkalmi, szolgálta a kétszáz éves települést. Más oldalról is kaptam ösztönzést, nevezetesen Horváth tanár barátomtól, együtt oktattuk a bányaipari technikusokat. Akkor még szükség volt erre a ritka szakmára. Neki, francia mintára, ahol a városiak menekültek vidékre, már háza volt Kisújbányán. Én is vettem egyet. Kölcsönből. Egyéves fizetésembe került az elhagyott ház. Ha kinn voltam, körbejártam a falut, hiszen egyre több ház új gazdára lelt, ismerkedtünk, tanácskoztunk. A tanácskozást tanár barátommal, Sanyival, hivatalból is meg kellett ejteni, a falulakókat képviselő testület tagjaiként, akadt jócskán megbeszélnivaló. Rosszak voltak az utak, benőtte a növényzet a patakmedret, emiatt az úton folyik az esőtől megduzzadt patak, nem jött be annyi pénz az önkéntes hozzájárulásokból, mint amire számítottunk, aki nem fizetett, utólag indokolta nemfizetése okát, mert az ő háza elé nem került elég kő, később bitumen. Sokan sajátkezűleg javítottuk, meszeltük, építettük házainkat, elkelt a másiktól a jó tanács. Sanyi éppen kiskapuja zárszerkezetével bajlódott, a csavarok, rugók, emelőkallantyúk sokasága ott feküdt a földön. Szétszedte, megtisztította, bezsírozta, az összeszerelésnél tartott, amikor fiammal, második elemista volt akkor, fölfelé, a templom felé tartottunk. Sétáltunk! Panaszkodott, mert nem jegyezte meg jól a sok alkatrész helyét, funkcióját, nem találta az összeillő elemeket, a zár nem akart összeállni. Mondta is, hogy ha nem jövünk is, abbahagyta volna a szerelést, türelmét vesztette. Megnéztük cserjéit, a frissen ültetetteket, a villám verte nagy fenyőjét, és megmutatta a lakószobájukban föltört sáros víz nyomait, amit nem tudott mire vélni. Együttesen rájöttünk a baj forrására, az egérjáratok nyomában jöhetett a hegyoldalnak nekitámaszkodó házba a piszkos lé. Megyünk tovább, Sanyikám! Te Andris, hová raktad a zár alkatrészeket, mordult rá gyerekemre, úgy tanárosan, komolyan. Én se hittem, ő sem hitte, de a zár összeállt, amíg mi a kertet, a házat jártuk, másodikos gyermekem türelmesen, figyelemmel működőképessé varázsolta a zárat. Minden alkatrész a helyén lehetett, mert nem maradt a földön egy sem. Rakjuk helyére ízibe, visszafelé jövet már nem állunk meg, ugrattam Sanyit, fiamra büszkén, boldogan!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése