Velem mindig történik valami…Mint hamar kiderült, én sem születtem tökéletesnek. Már tízéves koromban vakbélgyulladásom volt, megoperáltak. Heisler dr. végezte el rajtam az életmentő műtétet. Az operáció előtti műveleteket nem tudtam mire vélni, éktelen sírásba fogtam, a kisegítő személyzet pedig, nem készült föl arra, hogy egy gyermek micsoda erőfeszítésre képes, ha akarata ellenére kívánnak tenni a felnőttek. Először csak egyikük igyekezett rávenni, szépszóval, maradjak nyugton, mert máskülönben nem tud lekötözni. Erre a kijelentésre fölültem, és megpróbáltam menekülni a műtőasztalról, ahová meggyőzéssel már hajlandó voltam fölfeküdni. A férfiú elkapott, karjaival körbefont, és segítséget kért társaitól, akik hangos sírásomtól nem hallották meg kérését, így kénytelen volt a birkózást komolyan venni. Nem adtam föl a harcot, erősen küzdöttem, aztán győzött az időközben megérkezett túlerő, és Heisler dr. segítségét is igénybe véve, lekötöztek,
maszkot tettek az arcomra. Sírástól fuldokolva hamar beszívtam az alváshoz szükséges étermennyiséget, mire fölébredtem már a kórteremben voltam, valaki pofozgatott, azt gondoltam rossz viselkedésem az oka. Fölvilágosítottak, hogy Heisler dr. megoperált, és mindaddig meg leszek kötözve, amíg nyugton nem maradok, mert nagy vágást ejtettek a hasamon. Beláttam, föloldoztak, de éjszakáim nem teltek nyugodtan. Egy jajgatás balról, egy hörgés jobbról, sóhaj a túlodalon, zavarták lelki-testi gyógyulásom. Egy életre belém költözött az orvoslástól való félelem, ami egy idő után tartózkodássá szelídült. Életem első vérvételén, egyszerűen lefordultam a székről. Jelzem is aktuális orvosaimnak, miként bánjanak velem. Így történt Kisújbányán is, ahol a kiváló sebész Márk doktort kértem meg arra, hogy adjon be egy injekciót, kinn alszom, hoztam az ampullát és az egyszer használatos szúrószerszámot, a fecskendőt. Először minden rendben haladt, már letolt nadrággal feküdtem a parasztágyon hasalva, ha elájulnék, ne essem le a földre, és egyébként is farizom lazult állapotba kerül a hasalás következtében. Gentamicint kellett egy héten át injekció formájában elszenvednem, a hét közül ez volt az utolsó. Nem boldogan, de arccal a falnak fordulva, ne lássam az előkészületeket, vártam a szúrást. A szúrás nem jött, de Berci barátom és kedves felsége, a tüdőgyógyász szakorvos suttogására lettem figyelmes. Nusikám, én már régen adtam be injekciót, tudod, mindent előkészítenek az operáció előtt, nekem már csak a lényeg marad, az operáció maga. Bercikém, én is hasonló cipőben járok, mi lesz, ha eltalálok valami ideget, nem emlékszem már hol futnak a farizom idegszálai. A klinikán asszisztencia végzi az injekciók beadását. Kérjük meg Lacit, határoztak. Berci kiment, és Lacival jött vissza, aki a borospincéjükben foglalatoskodott. Értett a borhoz is, ő fejtette a hordókat. Hétvégi vendégük volt feleségestől. Pattanás, csend, szúrás, feszülő fenékizom, kész, fölkelhetsz! Lacikám, amúgy mi vagy civilben,
tudakoltam, csak úgy mellékesen, háziorvos, fogász? Nem, borász, és felcser!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése