Velem mindig történik valami… Magasabb polcra kerültem, új szakmai területek kerültek hozzám. Megismerni, megtanulni, aztán intézkedni, ha kell, ha nem megy úgy a munka, mint ahogy elképzelem, vagy ahogy főnökeim elképzelik. Ez a folyamat időt vesz igénybe, de az „élet” nagy úr, nem tudja mennyi időbe telik az új vezető számára a betanulás, és intézkedni kell, azonnal, ha a nagy úr az „élet” közbeszól. Nem munkaerő fölösleg, hanem hiány mutatkozott a munkaerőben, az állami szabályozás, évről évre változott, most történetesen a bérszínvonal szabályozás volt soron. Miért mennek el az emberek a cégtől, mondaná meg az illetékes alám rendelt vezetőtársam. Laci jött, hatalmas kimutatást hozott magával, évek óta megkérdezik az elmenőket árulják el, menetelük okát. Meg is mondták, őszintén, őket már nem igen érheti megtorlás, leszámolnak, elmennek. Jobb munkakörülmények, jobb bérezés, magasabb beosztás, nyugodtabb munkakör ígérkezik és még hasonló, az elmenő számára fontos, érvek gyűjteményét láttam magam előtt. Laci, te miért vagy már húsz éve a cégnél, miért nem mentél el. Végül is én elégedett vagyok, bár talán lehetne jobb helyem másutt. Leesett a tantusz: készítsünk fölmérést azokról a munkatársakról, akik már régebb óta eszik a vállalat kenyerét. Főnökeim beleegyeztek, a fölmérés kérdőívei elkészültek, és váratlanul magához rendelt a Vezér. Rossz előérzeteim voltak, nem is csalatkoztam. A titkárnő bejelentett, de előtte megsúgta, hogy belülről emelkedett hangokat hallott, amitől görcsbe szorult a gyomrom. Benyitottam. A neobarokk garnitúra kanapéján a személyzeti főnök terpeszkedett, a Vezér újságja mögé rejtett arcát nem is láttam. Köszönésem nem fogadta egyikük sem, beljebb léptem és vártam, hogy leereszkedjen az újság, hellyel kínáljanak. Eddig még mindig így történt, ha a Vezérhez jöttem. Állva várakoztam, eltelhetett pár perc, nekem túl hosszúnak tűnt, az újság nem ereszkedett alább, de a hang megszólalt. Igaz, hogy elkészültek a fölmérő lapok? Igaz, most küldtük szét a napokban. Igaz, hogy hibásak a fölmérő lapok? Nem hiszem, az érdekeltekkel egyeztetett formában, szakmai segítséggel állítottuk össze, nem volt kifogás. Márpedig rosszak, most számolt be Bebesi elvtárs, hogy a kiküldött lapok rosszak. Ránéztem a személyügyisre, de lehajtott fejét nem emelte rám. Hallgattam, Bebesi elvtárs sem szólt, mindketten vártuk a Vezér hangját. Mondja Bebesi elvtárs, mi a kifogás! Már elmondtam főnök, több mondanivalóm nincs. Akkor elmehet! Fölállt, kiment, a vezér nem fogadta köszönését. Az ajtócsukódás hangjára leereszkedett az újság, megláttam a Vezér arcát, és oldódott gyomorgörcsöm. Az arc a megszokott volt, neheztelésnek, haragnak nyoma nem látszott. Időnként le kell szúrni Bebesi elvtársat, idejön mószerolni, de nem engedhetek a látszatból, legközelebb a Párt Bizottságon engem fog mószerolni. Ezért ült hát magába roskadtam Bebesi elvtárs, ezért kellett nekem állva hallgatnom a feszes kérdéseket. Leültetett, és beszámoltatott, mikorra várhatók a visszaérkező ívek, folytassam a munkát. Hú!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése