Velem mindig történik valami…Lehet, hogy azon kevesek közé tartozom, akik örülnek annak, hogy nem a Széchenyi téren halad át a harmincas busz. Lehet! A tér átalakításának több változatát, még a tervezés szintjén, módomban volt megismerni. Érdekelt kik vesznek részt ezeken a tárgyalásokon, és főleg az, mit mondanak. Az építészek külön világot alkotnak, ez régóta tudott. Nagyon szívesen jártam a műegyetemen a fölső szintre, ahol gyönyörű rajzokat nézegettem. Kifejezetten csúnya egyetemi rajzaimat Sanyi bátyám, hozta helyre, én soha sem tudtam megtanulni a szép hetvenöt fokban dőlő betűvetést, a szabványírást. A vonalak ott találkoztak, ahol kellett, az ábrázoló geometria kedvenc tárgyaim közé tartozott, a gépelemeket kifogástalanul megtanultam, de az írás az nem ment. Csodáltam technikumot járt évfolyamtársaimat, és természetesen Sanyi bátyámat, aki gépészmérnökit végzett, hogyan képesek teljesítményükre. Egy titkot megtanultam, a szabvány által rögzített ferde négyszögbe nem úgy kell elhelyezni a betűket, ahogyan előírták, hanem egy kunsztstiklivel élve, az ívelt betűket egy kicsit nagyobbra rajzolva, az íráskép még szebb lesz. Megkíséreltem, nem ment, a gyakorlat hiányzott. Ha aláírást látok, nagy eséllyel rájövök építésszel, építészmérnökkel akad dolgom. Építészekből az egyetemre mindig állandó létszámot vettek föl, szemben a villamos szakmával. Az úgy változott, ahogy az élet kívánta, kierőszakolta, előírták mások, mert az Építész Kamara, befolyása mindig is meghatározó volt. Ha rajtuk múlik, még mindig nincs az országnak Nemzeti Színháza. Kirúgták a kamarából tervezőjét, most utólag, hogy lett, átalakultak a vélemények. A napokban olvastam egyazon személy véleményét, amely száznyolcvan fokos fordulatot vett saját korábbi véleményéhez képest. Pécsett a panelprogram élharcosa és építője volt, magának a hegyoldalon épített. Nem panelt! A tízemeletesek árnyékában, a közelünkben többször láttam, gyalog a városból hazafelé sietve, egy jellegzetesen falun viselt, abban a virágos mintás, vékony, elől gombolós, mindenes ruhában, hajladozó korosabb hölgyet. Föltűnt, mert változó időben gyalogolok hazafelé, és ő minden alkalommal, hol kapával, hol metszőollóval igazgatta a tízemeletesek mellett elterülő bokros, füves, fás területet. Füvet nem nyírt, de a bokrokról mindent tudott. Melyiket, mikor ültették, milyen bokor az a bokor, miért metszi tavasszal és nem ősszel. Itt foglalkoztatják kegyedet a várost karbantartók? Mosollyal válaszolt, dehogy, magam foglalkoztatom, ha rossz az idő, ha jobb, lejövök az emeletesből, és otthon érzem magam, a kertemben, nézze csak ez mind az enyém, és körbemutatott. Úgy alakítom, hogy szép legyen, összeszedem a szétszórt papír zsebkendőket, a hajléktalanok nyári szemetét, lássa, most ebben a hőségben milyen kellemes a fák között. Ne is mondja, most jövök a városból, adtam igazat neki. És miért nincs társa? Tudja, sokszor nem is bánom, csak több szemét maradna rám, üveg formájában. Fönt söröznek, egyeseknek nem illik a kocsmába járás, megszólnák.