Velem mindig történik valami…A tudatlanok bátorságával fogok neki az írásnak, azoknak a bátorságával, akik remélik, rajtuk nem fog semmiféle átok, mert nem hisznek az átkokban, különösen, ha azok egyszerű, fogalmaink szerint primitív népektől erednek. Ők nem kételkednek, nem tudják honnan ered az átok, de gyakorlatban megtapasztalták, és tudásukat továbbadják másoknak, ők sem legyenek áldozatok, mert szerintük is az emberélet elvesztése nagy kár. Az ő kis csoportjaikban végletes lehet, ha a családot eltartó vadászok, vagy az utódokat nevelők közül áldozatul esik valaki, fennmaradásukat kockáztatják. Megesett, hogy egy-egy be nem avatott fiatal nem tudott erről az átokról és kiszolgáltatva magát, megszegte az örök szabályt, rátekintett, és rövid időn belül elpusztult egy méreggel teli kígyómarástól, fölbillent vele a fából vájt csónak, és a piranják falták föl pillanatok alatt, vagy egy őshüllő harapta át derekát, a segítség lehetetlen volt. Aki balesetet szenvedett, arról tudták a törzsbeliek, megszegte a szabályt, rápillantott a láthatatlanra, vagyis arra, amire nem szabad ránézni. Sűrű fákkal, liánokkal, bokrokkal, fán élősködő faunával teli, többszintes élővilág között rejtve éli világát az a különleges növény, amelynek látványát most én megosztok mással, remélve azt, ha rajtam fog is az átok, másokon nem, csak én szemlélem már hetek óta változásait, fejlődését. Ez a növény meghazudtolja a modern ember matematikai tudását, megvalósul rajta a lehetetlen, a kör négyszögesítése. Négy szár bújik elő a talajból, amely semmiféle vizet nem kíván, megszokta a vízzel túltelített levegőt, ahol őstelepes, úgy esik az eső, mint ahogy nálunk az őszi harmat rátelepszik a növényzetre, onnan csöpög tovább a talajra, táplálja a még élőt. A szárakból két haragoszöld levél nyílik ketté, erezetük szokatlan, a semmiből indul az egyre kisebb érháló. A levelek tövében megjelenik egy rügy, először hengeres alakot öltve, aztán, most jön az első csoda, négyszögűvé alakul át a hengeres forma, ahogy tovább növekszik, lekonyul a vastag szár, és egy rózsaszínű gömb bontakozik ki, egyre hatalmasabbra növesztve magát szétpattan négy részre, virágszirmokká alakulva, a szirmok alatt öt kisebb gömb, a körbe szerkeszthető ötszögnek megfelelően, növekszik, és újabb négyszirmú virág bontja szirmait. A virágokban, a szirmoktól eltérően, öt porzó termékenyíti meg a központban álló vastag, a továbbélést, biztosító bibéket. Most még nem tudom, meddig folytatódik ez a hihetetlen folytonosság, csak annyit rögzíthetek, hogy egyre kisebbek lesznek az alakzatok, hogy talán végül elhaljanak, vagy folytatódnak, amíg látom őket, szemem felbontóképessége lehetővé teszi észlelni a parányosodást. Már alig láthatók alul a kis gömbök, de hihetetlen, amit észrevettem, az először nyílt virágszirmok elkezdtek méregzölddé színeződni, és vastagodnak és az erezetük a levelekéhez hasonlóvá válik. Talán az örök átváltozást meglátók büntetése a halál, mert a örök változás ismeretéhez eljutó ember, nem lehet részese az alkotásnak, az örökkévalóságnak. Az esőemberek tudatában vannak valami nagyon fontosnak.