Velem mindig történik valami…Megszűnt a magyar tengerhajózás, pedig hajdan nem egy, nálunk épített kereskedelmi hajó szelte a világ tengereinek vizét. Olyan kialakításúak voltak, hogy a Dunán is közlekedhettek, ha szállítmányukat a Kárpát medence valamelyik államába irányították. Sorra kikötöttek a nagy dunai hajóállomásokon, hozzánk legközelebb Mohácson is. A hajók a mai napig üzemelnek, de hovatartozásukat jelző zászlajuk már nem piros, fehér, zöld, ki tudja kinek adták el a hajóállományt. A tengerészek, a hajózó állomány megmaradt magyar nemzetiségűnek, és hol itt, hol ott szolgálnak, igen sokszor már más nemzetségű hajókon. Tengerésztisztek, akik nálunk járták ki az iskolát, lettek beosztottak, aztán később kapitányok. Ritkán térnek haza, itthon tartózkodásuk behatárolt, lehet, egy hét múlva indulniuk kell, vonatra, repülőre szállva, hogy a világ sok kikötőjének valamelyikébe eljussanak, ahová kirendelték őket, ahol a következő hajó vár rájuk. A rendőrségen csíkos ruhában ült, mellette kísérője, a börtönből jöttek, elítéltként, kihallgatásra idézték meg. A kísérő kegyes volt, vagy érdektelen, nem zavarta beszélgetésünket, nem szólt ránk. Elmondta mi történt vele. Tengerésztisztként szabadságra engedték, meglátogatta a rokonokat, autójával közlekedett mindenfelé, nem szokása a kihágás, soha nem ivott, ha vezetett, tudta mivel járhat, szerette a rendet, maga is megkövetelte, a tengeren, és mindenütt, ha a legényeivel együtt szálltak partra a kikötőkben. Már hazaérkezett a rokonlátogatásból, és a házukkal átellenben lakó szomszédja behívta magukhoz, ott állt le autójával a szomszéd kerítése mellett. Messze járt, nem utasította vissza a kínálást, jól esett a hosszú autózás után. Meg el is beszélgettek, másnap indulnia kell majd vissza, a szomszédot hagyta utoljára, délelőtt szándékozott volna elköszönni tőlük. Benne voltak az éjszakában, indulni készült, a szomszéd még marasztalta. Elmúlt éjfél, mennie kell, az autó kinn maradhat a szomszéd előtt, nem igen bánthatja senki. Csak nem hagyod éjszakára kinn a járgányt, erősködött a szomszéd addig, amíg maga is úgy gondolta egy kanyar, két telek és benn is van a saját udvarukban. Mégis jobb, ha otthon az autó. Kanyarodott, ment néhány tíz métert, és befordult a házuk elé. A kocsi lámpáját elfelejtette bekapcsolni. A járőr ott állt előttük. Itt lakom, csak beállok a kocsival, mondta a járőrnek. A főutcán laknak, engedték beállni, de a sötét kocsit igazoltatták. Érződött a szesz, ott a helyszínen bevonták a jogosítványát. Magának aztán van jóakarója, kottyantotta el magát a kettő közül az egyik. Mérhetetlen harag öntötte el, visszament a jóakaróhoz, és nem emlékezett semmire. A detokszikálóban ébredt, elítélték, a szomszéd hónapokra nem tért magához, letöltendő börtönbüntetést kapott. És miért köpte be a szomszéd, kérdésemre csak legyintett. Tönkrement a második házassága is, közös gyermekük nem volt, az asszony nem bírta a hosszú távolléteket, a szomszéd közel volt, megesett a dolog. És most? Nem az én ügyem, tanúként idéztek tengerészbarátom érdekében. Remélem, ő megússza!