Velem mindig történik valami…Adott is és kapott is. Mindig többet kapott, mint adott, és nagyon sokáig nem vettük észre. Sokan cigiztünk az egyetemen, sikk volt. A szünetekben két csoport alakult ki, cigizők és nem cigizők. Egymást kínálgattuk, ez is hozzátartozott a sikkhez. Amikor elfogyott akkor természetesen megkínáltuk egymást, egyikünk dobozból, másikunk, mint például Berci a cigarettatárcájából kínált. Édesapjától örökölte, valódi, szépen gravírozott, de már megkopott cigarettatárcáját elegánsan nyújtotta felénk, mi persze elfogadtuk a kínálást, kölcsönösen. Ahogy teltek a szemeszterek egyre jobban megismertük egymást, Bercivel az egyik télen még közösen síeltünk is. Nagymamáméknál szálltunk meg Nagybátonyban, onnan utaztunk át Pásztóra, majd föl a Mátrába, a síugrósánchoz. Berci határozottan állította, jól síel, föl is mentünk az ugrósánc leérkező meredélyéhez, amikor bevallotta, most van a lábán másodszor síléc, az első alkalommal is csak a Normafánál csúszkált, módosabb barátaival. Ha nem jössz, lecsúszom egyedül, és a kifutónál találkozunk. Meglepődtem mennyire begyorsultam, és bizony a nagy sebességtől megijedten magam is nadrágféket vettem igénybe. A sötét kezdett beállni, és Bercit nem láttam. Lenn olvadni kezdett a hó, Berci még mindig nem jött. Határoznom kellett, vagy várok, és a sötétben végképp nem fogunk egymásra találni, vagy pedig, ahogy korábban megbeszéltük a Recski vonattal érünk majd haza, ezért elindultam a vasútállomásra. A hó, lejjebb érve a magasból, már csak nyomokban létezett, aztán a vállamra vettem a léceket és gyalogoltam. Éjféltájt a korom sötétben, botorkáltam a kocsiút mentén, Recskre érve nagyon boldogan és rémesen fáradtan. A váróteremben ki mással, mint Bercivel találtam magam szemben. Nem kérdeztem, mondta magától, ő bizony egyenesen ide jött, de még világosban. Ennivalónk elfogyott, sokára jött a hajnali munkásvonat, Kisterenyétől aztán a talpfákon lépegetve mentünk Nagybátonyig. Nagymama helyrehozott bennünket, meleg lábvíz, forralt bor gyógyította a fáradságot. Elfogyott a cigarettám, nagybátyám segített ki, ami eltartott egészen hazáig. A vonaton is az én cigimet szívtuk. Az egyetemen, aztán figyelni kezdtem Bercit, már megint kínálta a cigijét. Másnap ismét megfigyeltem, és kiderült, Berci nagyon ügyes fiú. A kínálgatás órakezdéskor történt, aztán a szünetekben mindenki számára természetes lett, hogy Bercit is ott áll a sorban. A következő nap derült ki számomra Berci módszere. Reggelente vásárolt öt szál cigarettát, elkínálta, aztán egész nap a miénket szívta, mégpedig jóval többet, mint négy szálat, hiszen a gyakorlatok majd minden nap, estig is eltartottak. Berci pici íróasztalt emlegetett, ha azt megkapja, boldog ember lesz, mondogatta. A sors nem úgy hozta, ahogy elképzelte. Végzés után megkapta a kis íróasztalt, aztán nagyobbat kapott, a szegény, apanélküli munkásgyerekből az egyetemen is órákat kapó, ezért óraadó, majd egyetemi alkalmazott, és rendszerváltó, gazdag vállalkozó lett. Remélem édesapjától örökölt, ezüst cigarettatárcáját nem váltotta másikra.