Velem mindig történik valami…Termelési tanácskozások, szocialista brigádok megbeszélése rendszeres alkalmak voltak arra, hogy azok, akik nem voltak a vezetői garnitúra részei, meghallgassák vállalatuk gazdasági teljesítményének értékelését, fölvilágosodjanak, mi lesz a következő évben, években a fő csapásirány, mit akar a Vezetőség, vagyis az igazgató, a párttitkár, a KISZ titkár, a szakszervezeti titkár, a vezetői négyes. Ezekre az értekezletekre fölkészült a vezetőség, előtte komoly egyeztető munkák folytak, az igazgató megtudta, ha volt felettes szerv, mit várnak el tőle, a Párt kialakította tizedes számra az elvárt növekedést, csökkenést sosem, a Kisz azt akarta, amit a Párt akart, a szakszervezet, pedig védte a vezetést, ne legyen konfliktus a dolgozókkal. A legfontosabb kérdésként természetesen a bérek alakulását kezelték. Az államvezetés országos direktívát adott, egyik évben a bérszínvonal, másik évben a felhasználható bértömegre, amit tovább részletezett a fizikai és nem fizikai állományra, valamint a nőpolitika kiteljesedésének érdekében a nők és férfiak bérfejlődésének arányára. Az ilyen módon szabályozott rendszerben a mozgástér az egyes szempontok egybeesésének függvényében alakult ki. Ha bérszínvonalat kellett tartani, létszámfelvétel, ha bértömeget kellett tartani a nem teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma emelkedett. Az illetékes munkaügyi előterjesztő mindig megmagyarázta országos konferenciákon, hogy mi, miért jó. Bérkérdésben kulcsfigura volt Tibor, a jogi végzettségű, főosztályvezető, később miniszterhelyettes, aki a rendszerváltás után majd minden államapparátusi pozíciót betöltött, pénzügyminiszterként, belügyminiszterként is kibeszélte a tehénből a sarjat. A brigádvezetők, gyakorlati szakemberek, már kérdeztek is, ez kellemetlen helyzetet hozott, de kialakult a vezetés védekező módszere, a visszakérdezés, maga ezt hogyan végezné el, és a másik, adjon előterjesztést pár nap múlva. Majd beépítjük a termelési programba a javaslatot. Szünetekben pogácsa, üdítőital fölszolgálása mellett vezetőkkel beszélgető munkatársak bizonygatták egymásnak, ez az év is jól sikerült, vagy ennek az évnek is jól indulunk neki. A tervek teljesültek, az évközi fölsőbb szintű tárgyalások előre korrigálták a félresikerült termelési mutatókat. Főnökünk nyugdíjba vonul, év elején bejelentette, Kiváló Vállalat leszünk, és igaza lett. A Nehézipari miniszterhelyettes elvtárssal, baráttal az évközi tárgyalások garantálták a kiváló eredményeket, pedig nem is rajtunk volt a sor, mert a megelőző évben mi voltunk a soros Kiváló Vállalat. Mindenki visszafogta a munkatempót, akármi történik, bennünket nem előzhet meg senki. Az ünnepséget a Nemzeti Színházban rendeztük meg, hullottak a nehézipar, a vállalat kiváló dolgozója kitüntetések, a szocialista brigádokat mi terjesztettük föl a minisztériumi dicséretre, a többieket magunk bíráltuk el, az arany, ezüst, bronz fokozatokat megdupláztuk. Dicsértük egymást, különösen a főnököt, aki bár most sajnos megválik tőlünk, de kiváló, alacsony bázisszámokat hagyott ránk, melyeket könnyen túlteljesíthetünk!