Velem mindig történik valami…Mindent előkésztettem, milyen jó, hogy leesett ez a rengeteg hó, mindent lefedett, a fák ágairól sem fújta le a szél a rátelepedett hókristályokat. Végre újból használhatom sí-overallomat, a jó meleg kesztyűket, a sötét szemüveget a vakító napfény erejének megfékezésére. Magammal viszem a GPS készülékemet és a walky-talkymat is, ha netán elmaradnánk egymástól, és sugárárnyékban vagyunk éppen, hasznos lehet a társaság számára, újból összetoborozni a népet. Harapnivalónak dió-, mogyorókeveréket viszek, jó kalória dúsat, ami apró szemenként fogyasztható menet közben is. Innivalónak reggel készített forró tea, a kis termoszba, pedig kávé kerül. Mindent előkészítve, időben lefeküdtem.
A városi buszmegállóból indultunk a pécsváradi találkozóhelyre, onnan már gyalogosan folytattuk a „Via Divide Caritatem” útvonal kijelölését. Jó, hogy a püspök úr támogatja, nevet adott a St. Márton zarándokútnak, amelyet mi, kisújbányai háztulajdonosok indítottunk útjára. Lám, az eszmei támogatás is erőt tud adni, vidáman folytattuk utunkat a hóborította erdőn-mezőn keresztül, le-leállva. Szerencsére itt vannak a Turisztikai Hivatal munkatársai, ők fejükben hordozzák a térképet, minden bokrot, fát, bevágást, patakot ismernek, eddig minden rendben halad. Megtettük majd egyharmadát az eltervezett útnak, amikor elkezdett szállingózni a hó. Élvezetes volt, kipirult arcunknak kifejezettem jól esett a hópelyhek hűse. Ha ebben az ütemben haladunk továbbra is napnyugta előtt, úgy négy óra körül elérjük kitűzött úti célunkat. A hóesés sűrűbb lett, a föltámadt szél talaj fölötti felhőket formázott a porhóból. Igyunk egy pohár forralt bort, ajánlották társaim. Köszönöm, nem élek vele, előveszem a jó meleg teámat, az is megteszi. Leakasztottam hátizsákomat, beletúrtam a csereként berakott pólók, alsók, zoknik közé, elértem a termoszt. Meglepetésemre az alumínium burkolat jeges volt, a termoszt körülölelő ruhaneműk úgyszintén. Nem baj, megállok, a kis termoszban lévő forró kávé is megteszi. A koffeinből erőt is meríthetek, nem is árt egy kevés élénkítőszer, már érzem, hogy lábaim fáradnak. A sok ide-oda csúszkálás a hol sekély, hol térdig érő hó többet kivett belőlem, mint gondoltam. Megvagy, lecsavartam a termosztetőt, és meglepetéssel vettem észre, a kávé kifogyott. Hát persze, társaimat is kínáltam induláskor. De hová tűntek a társaim? Szaporáztam volna lépteimet, mert a szél időközben ide-oda csapdosott, forgott a fölkavart hó, mintha tornádó keverte volna. Elvesztettem tájékozódási képességemet, térerő nincs, a walky-talky hívásra nem reagálnak. A rohanástól kiizzadtam, rémület fogott el, már éreztem ilyet, akkor egy kis hó-lavina temetett maga alá, onnan megmenekültem. Mi lesz most? Kifáradtan, kezemmel nyitottam utat lábaimnak, szántottam a mély havat. Közben süvített a szél, együtt keringtem a forgataggal, légszomj fogott el, erőmet megsokszorozva ugrottam ki az örvénylésből. Fölébredtem, ránéztem ébresztőórámra, nem állítottam csörgőre, lekéstem a túráról!
1 megjegyzés:
No, nem olyan nagy baj ....
Március 20-án majd találkozunk az útavatón.
O.R.
Megjegyzés küldése