Velem mindig történik valami…Huszönöt éve már, hogy nincs velem, nem tudunk együtt hallgatni. Huszonöt év után is velem van, rá gondolok nap-nap után.
Őt bosszantottam a legtöbbet rakoncátlankodásaimmal, és tőle kaptam a legtöbb nyaklevest, ha csak gyorsan el nem futottam előle. Sokat dolgozott, hamar eljárt a keze.
Mindent megtettem, amit kért, ha tehetetlensége következtében könny csillant meg a szemében, meghunyászkodtam, mint a vad, ha idomárja a szemébe néz.
Ő kulcsolta össze kezeimet először imára, és együtt mondta velem: Én Istenem, jó Istenem, becsukódik már a szemem…
Neki adtam a legszenvedélyesebb csókot, beleharaptam ajkába, amikor azt hittem nem jön látogatni a kórházi ágyhoz, pedig csak a vonat késett.
Tőle tanultam meg a tíz parancsolatot, mert ő a szerint élt.
Ö verte el ujjaimat, ha a zongorán a hamis hangot ütöttem le, mert nem gyakoroltam eleget.
Neki segítettem, amikor egyedül maradt a családi házban, megjavítani az elromlott zárat, megforrasztani a szétcsúszott csatornát, pótolni az eltörött, hibás cserepeket, újból bevakolni a ház fagykáros alapzatát.
Ö tudott a legjobban hallgatni, ha bánat ért, és szomorúságot olvasott arcomon.
Általa ismertem meg az Őszikéket, és fedeztem föl Arany János költészetét.
Tőle tanultam meg becsülni Rákóczi Ferencet, aki vállalta népéért a száműzetést, bár a Hatalomtól megbocsátást nyert volna.
Tőle tanultam meg, hogy könnyű forradalmárnak lenni, de a békésen építkező gróf Széchenyi Ferenc és gróf Széchenyi István, aki beleőrülve, életét feladta, többet tett a nemzetért megannyi más forradalmárnál.
Tőle tanultam meg, hogy vitéz Horthy Miklós nemzetépítő volt Trianon után ugyan úgy, mint Szt. István, vagy IV. Béla, vagy Könyves Kálmán.
Ő óvott, mikor nagyfiúvá váltam, hogyan viselkedjem majd eljövendő társammal, tekintsem úgy kapcsolataimat, amit testvérként is elfogadhatónak tartanék.
Érte tettem meg, hogy kiváló tanuló, villamosmérnök, közgazda, a tudományok doktora lettem, mert evvel örömöt okoztam neki, eldicsekedhetett eredményeimmel.
Ő üzent a családi Biblián keresztül, megjelölve azokat a részeket, amelyek szerint élni kell, élni érdemes.
Ő tanítgatta gyermekeimet, amikor együtt voltak, és följegyezte éppen először kimondott szavaikat, eltette rajzaikat.
Öt szerettem a legjobban, számomra ő volt a legszebb, ő hordott a méhében, és szült meg fájdalmas örömmel, második gyermekeként.
Tőle kaptam a legtöbbet, amit ember emberként kaphat, az életet!
Huszonöt éve nincs már közöttünk, de velünk van, és marad, amíg csak élek!
Ő volt az Édesanyám.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése