Velem mindig történik valami…Úti célomig hosszú út vezetett, a Nap sütött, ,járókelőnek nyoma nem volt, csak az egymást gyorsan követő autók motorzúgása zavarta a csendet és gondolataimat. Filozófiai magasságokban jártam. A valami és annak ellentettje foglalkoztatott. Az autóm hónapok óta ott van a szerelőnél, és nem tudtam az elmúlt héten beszélni vele. Nem tudtam megkérdezni tőle, hogy mikorra készül el a javítással. Nagyritkán hiányzik a jármű, de mindeddig sikerült hiányát pótolnom családi segítséggel. Azon tűnődtem, ha most az autóm rendelkezésre állna, akkor avval és nem kiadós gyaloglással érném el úti célomat.
Van valamim és per pillanat, most nincs semmim, már ami a gépkocsit illeti. Vagyis semmim van. A semminek semmi az ellentettje, ergo nem jól gondolkozom, nem jó szót használok, mert van autóm, ami nem semmi. Vagyis a valaminek a nem valami az ellentettje, a van autómnak a nincs autóm az ellentettje, másképpen fogalmazva az autóm hiánya az ellentétpár.
Hirtelen eszembe jutott ma van a bátyámnak a születésnapja, ha hazaértem fölhívom, meggratulálom. Így is tettem. Ebédidő van, biztosan együtt köszöntik gyerekek, unokák a születésnapját, őket is üdvözölhetem. A túrótorta fölvágásához készülődtek, nem is kérdezősködtem a többiek felől, a rövid köszöntés után letettük a kagylót. Igaz azt megkérdeztem emlékszik-e mikor született: reggel, délelőtt… és így tovább, amire azt a választ kaptam, ő bizony nem emlékszik, de Te, mármint én biztosan emlékszem, mert Te mindenre emlékszel szúrt vissza. De hát nem én voltam ott Józsikám! Mindössze ennyi volt a beszélgetés a kagylóletétel előtt. Ez is oka lehetett rövidre sikerült szóváltásunknak. Akkoriban még nem volt meg az „együttszülés” lehetősége, a férfiaknak kinn volt a helyük, ott izgultak fiú lesz-e vagy lány, rendben zajlik-e minden. Vajon gondolt a mai napon Édesanyára, vitt a temetőbe valamit? Biztosan! Újból délelőtti gondolataimon töprengtem. Édesanyának a hiánya, aki testében hordott, világra hozott bennünket, újból megfogalmazta bennem, hogy a „van”-nak a „nem van” a valósága, és nem a „nincs”!
Édesapa halála után, amikor tehette, majd később, amikor már Budapestről hazakerültek Édesapa hamvai, minden nap kijárt a temetőbe. Ha Édesanyával együtt voltunk, nem sokat beszélgettünk, érezte, hogy akkor megyek hozzá, ha semmit nem mondok is, amikor szükségem van a közelségére. Úgy tudott hallgatni, hogy beszélgettünk.
Egyik alkalommal, amikor elbúcsúztam tőle, azt mondta: nagyon hiányzik neki Édesapa, és már nincs lehetősége mindent megtenni, hogy boldoggá tegye. Édesapától tudtam meg, amikor infarktusa után találkoztam vele a kórházban, és helyzetét az orvosok reménytelennek minősítették, mire gondolhatott. Szeretnék Édesanyáddal még egyszer együtt lenni, suttogta fülembe Édesapa.
Férfi mondta ki gondolatát a férfinak! Idáig vezettek délelőtti gondolataim, ezért is tudom, hogy a „hiány” a „van”-nak az ellentettje.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése