Velem mindig történik valami…A Mecsek közepén, a jégelhárító rakétákkal ellátott Hármashegy szélén, -ameddig korábban a szerb határ fölhatolt- fenyőkkel körülvett, mai szóval élve rekultivált, hajdan rabok által művelt kőbánya alján építették föl a szorgalmas, természetszerető dolgozók a vállalat egyik üdülőjét. A kőbányát ellátó transzformátorállomás kőépülete volt a kiindulópont, ezt vette körbe az üdülő. A környezet, az ellátás messzi földön híres volt. A szakácsnő úgy kezelte az ide érkezőket, mintha saját hozzátartozói lettek volna. Nem sajnálta hát az ételbe valót, ha a boltokból valamit nem tudott beszerezni, a saját háztartásából pótolta ki a szerinte szükséges hozzávalót. A bécsi szelet itt valóban bécsi szelet volt, a párizsi, pedig párizsi. Az egyik disznó a másik borjúhúsból! Két hét alatt a munkatársak biztosak lehettek abban, hogy hazainduláskor majd ki kell engedni a szoknyából tíz centit, a férfiaknak pedig, legalább két lyukkal odébb kell kényelmesre csatolni a nadrágszíjat. Annuska néni legalább országos, ha nem európai hírű személyiség volt.
A Vezér nyáron ide helyezte az irodáját, ha keresték, a titkárságról kitelefonáltak, ha értekezni akart, idejöttek hozzá az érdekeltek. Munkatársak, barátok és barátnők egyaránt. A Vezér szívesen, plener rajzolgatta a Mecsek fáit, bokrait, az erdő terméseit, sőt aktokat, és nem is rosszul! Nagyapámtól öröklött rajzoktató könyvemet örömmel fogadta, használta. Az ő találmánya lehetett a színes-golyóstoll technika, legalábbis előtte nem láttam senkit, aki evvel a technikával próbálkozott. Egyik nap a Központ átszervezésének részleteit beszéltük meg. Az átszervezés személyi állományt is érintő változtatásokat jelentett. Engem is, noha zár volt a szájamon, sűrűn látogattak vezetőtársaim, beleértve a Vezér helyetteseit is. Hát akkor a többiek!
Még munkaidőben megérkezett a Vezér vállalati baráti köre, János, Dénes vidékről, Guszti a városból. Maradj csak te is itt velünk, invitált a Vezér. Maradtam. Hamarosan megkezdődött az ulti csata. A Vezér nem kártyázott soha, ő a sportokban érezte otthon magát. Annuska néni mindent előkészített, én voltam a fölszolgáló. Aperitif, hidegtál, bor volt a menü. Hosszú volt a kártyacsata, fogyott a bor, emelkedett a hangulat. A Vezér magához rendelte barátait, és rájuk parancsolt, hogy ugassanak. János és Guszti négykézlábra estek, és elkezdték a csaholást, nyalogatták a Vezér már lefekvéshez kész lábait. És te Dénes, kérdezett váratlanul a Vezér. Nem, én nem szeretném, gondold meg magad Főnök. Tényleg nem? Nem, válaszolt Dénes, az abszolút káder, a vezérjelölt, a majdani Vezér. Ha nem, nem! A Vezér hirtelen álmos lett, hátrahanyatlott, mindenki elódalgott a saját szobájába. A reggelit a Vezér hiányában szolgáltam föl, a vidékiek hazaindultak, mi a városba. Dénes, a vezérjelölt húsz hosszú éven át várakozott, próbálkozott, hogy kimozduljon vidékről, de hiába. A Vezér után egy másik Vezér érkezett. Már nem is hitte, hogy Vezér lesz, amikor a szerencse, egy kis segítséggel a nyomába szegődött.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése